A november elején elfogadott törvénymódosítás szerint a köztisztviselők 2010. január 15-ig nyilatkozhatnak arról, hogy mire kívánják felhasználni cafeteriakeretüket. Szakértőnk szerint ez nehezen megvalósítható célszoftveres támogatás nélkül.
Körülbelül 106 ezer
köztisztviselőt érint a béren kívüli juttatásokat szabályozó törvénymódosítás,
melyet az országgyűlés 2009. november elején fogadott el. A cafeteria-rendszert
korábban nem alkalmazó intézményeknek kevesebb mint két hónapjuk van arra, hogy
elkészítsék a szükséges szabályzatot, megszervezzék a nyilvántartást, valamint
begyűjtsék a dolgozóiktól a cafeteria nyilatkozatokat.
„A cafeteria személyre szabott juttatási rendszer működését teszi lehetővé, így a közalkalmazottak nagyobb választási lehetőséget kapnak. Azonban éppen ebből fakadóan komoly adminisztrációs teher hárul azokra az intézményekre, amelyeknek mindezt egyedileg kell kezelniük” – magyarázza Novák Éva, cafeteria szakértőnk.
Szoftveres támogatás nélkül nehezen megvalósítható a több mint százezer közszolga választásainak adminisztrációja és a nyilatkozatok kezelése. Ehhez a feladathoz a cafeteriajuttatások egyszerű adminisztrációját lehetővé tévő célszoftverek alkalmazása jelenthet kiutat.