Hatalmas sikerrel zárult a NEXON szeptemberi konferenciája!

Hatalmas sikert aratott vendégeink körében a 3. alkalommal is megtartott NEXON IT-Kikötő konferencia! A szeptember 12-én megrendezésre került szakmai rendezvénynek – a már megszokott módon – a Spoon étterem hajója adott helyet, mely a Lánchíd lábánál, a Budai Várral szemben kötött ki. Idei konferenciánk téma GDPR, az EU általános adatvédelmi rendelete volt, melyet kiemelten nagy érdeklődés övez nem csak IT-, de HR szakemberek körében is.

A nagy érdeklődés hamar nyilvánvalóvá vált, konferenciánk már a legelső meghívók kiküldése után is rögtön teltházas volt. Az eseményen végül közel 200 magas beosztású vendég jelent meg, akiknek a NEXON szakmai előadásokkal, témakörbe illő szabadulószobával, és gyönyörű kilátás mellett elfogyasztott ebéddel kedveskedett.

A reggel 9 órától délután 2-ig tartó eseményt Sass Katalin ügyvezető nyitotta meg, felvezetve az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) témakörét, és felvázolva a konferencia célját. Cégünk ugyanis az idén szeptemberi rendezvénnyel feladatául tűzte ki az adatvédelemmel kapcsolatos szakmai párbeszéd és tudásmegosztás beindítását. Katalin beszédét követte az előadások és kerekasztalbeszélgetések sora, melyek a GDPR témakörét az egyszerű alapoktól egészen a mély szakmai szempontokig körüljárták.

Kollégáink közül többen is előadói szerepben voltak jelen a konferencián. Amroun Rachid Szolgáltatás menedzsment csoportvezetőnk a GDPR-HR szemszögből címen tartott szakmai előadást, míg Weisz János Üzletfejlesztési és értékesítési igazgató a Milyen adatvédelmi incidenseket követhetnek el ellenem az EU rendelet szerint? című kerekasztalbeszélgetésben vett részt. Az eseményt Lovas Zoltán cégvezető zárta le, előre vetítve a november 7-i konferenciánkat, mely szintén foglalkozik majd a GDPR témakörével.

Szeptemberi eseményünk szakmai előadásainak prezentációit, valamint az esemény legjobb pillanatairól készült galériát megtalálja az alábbi linken: http://www.nexon.hu/hirek/nexon-it-kikoto-2017-kepgaleria-es-eloadasok