Legjobb munkahely ISO 9001 Microsoft Gold Certified Partner Oracle Partner

Motiváció

Munkatársaink többsége számára cégünk sikere önmagában is motivációt jelent. Szakmai elismertségünk, piacvezető pozíciónk egyszerre kötelez és inspirál bennünket.

Az anyagi motiváció mellett nagy hangsúlyt fektetünk a csapat- és közösségépítésre, a közös családi, kulturális és sporttevékenységekre. Cégünknél hagyomány, hogy évente két nagy rendezvényt tartunk: egy Családi Napot, decemberben pedig az Évzáró Partit.

A Családi Napon munkatársainkat családjukkal együtt vidám programok, játékok, vetélkedők, kézműves foglalkozások várják.

Az Évzáró Partik állandó eleme egy rövid cégvezetői beszámoló az év eredményeiről és a jövő terveiről, valamint a NEXON díjak átadása. Gyémánt-díjat nyerhet el az, aki legalább 7 éves folyamatos kiemelkedő tevékenységével, szakmai és emberi hozzáállásával, példamutatásával nagyban hozzájárult cégünk arculatának meghatározásához és üzleti sikereinkhez. Az Év embere díj az adott évben a legkimagaslóbb teljesítményt nyújtó, az Oroszlánköröm-díj pedig az év legígéretesebb új munkatársát illeti. Az évzárón a 10 éves jubileumukat ünneplő munkatársainkat is felköszöntjük.

Képzések 

Munkatársaink naprakész szakmai tudásának biztosítása cégünk minőségi szolgáltatásának egyik alapja, ezért nemcsak támogatjuk, de kifejezetten elvárjuk, hogy munkatársaink részt vegyenek a vállalat belső szakmai képzésein.  

Saját akkreditált felnőttképzési központunkban az egyéni képességek és ismeretek alapján meghatározott képzési programokat ajánlunk. A képzéseket részben a legnagyobb tapasztalattal rendelkező belső munkatársaink, részben állandó külső oktatóink tartják. A jogszabályváltozásokról első kézből, az illetékes minisztériumok, az APEH, az OEP és ONYF szakembereitől értesülhetünk. 

Rendszeresen tartunk csapatépítő, stressz- és konfliktuskezelést segítő tréningeket, valamint kiscsoportos angol nyelvi képzéseket. Támogatjuk az önképzést, valamint az egyéni felsőfokú, illetve szakmai képzéseken történő részvételt is. Ilyen képzések lehetnek felsőfokú posztgraduális képzések, szakmai konferenciák és továbbképzések.   

A kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkatársaink számára lehetőséget biztosítunk magas szakmai presztízsértékű külföldi konferenciákon, kiállításokon való részvételre.

 

További információra van szüksége? Lépjen kapcsolatba a NEXON-nal!

Ismerje meg termékeinket

nexONber bérszámfejtés

nexONsource bérszámfejtés bérmunkában

nexONtime beléptetés és munkaidő - nyilvántartás

nexONhr humánerőforrás - gazdálkodás

nexONedu oktatási és vizsgaközpont

nexCafe cafeteria rendszer és javadalmazás