Legjobb munkahely ISO 9001 Microsoft Gold Certified Partner Oracle Partner

Cafeteriázó

A CAFETERIA rendszerek működtetésével kapcsolatban, az OÉT-vel egyezségre jutva a 2010-es adócsomag módosító indítványaiból a "kedvezményes" 25 %-os speciális természetbeni adókulcs alkalmazása mellett döntött az országgyűlés a kormány javaslata alapján.

Írja meg kérdését a cafeteriával kapcsolatban, tanácsadónk segít Önnek!

2010-től az adómentes természetbeni és pénzbeli juttatások adókötelessé válnak, azaz a jellemzően adómentes munkahelyi juttatások (étkezési utalvány, üdülési csekk stb.) esetében a juttatások adómentessége csaknem teljes mértékben megszűnik.

A „kedvezményes” kulcs alá tartoznak a helyi közlekedési bérlet, az üdülési csekk (a minimálbér összegéig), a meleg étkezési jegy (havi 18 ezer forintig) miközben a hideg étkezési utalványigénylési lehetőség megszűnik, az önkéntes pénztári befizetések (a minimálbér feléig), az iskolarendszerű képzés (a minimálbér 2,5-szereséig), valamint az iskolakezdési támogatás (a minimálbér 30 százalékáig). 

Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jelenlegi adómentes összegek költségének kalkulációjakor a következő év elejétől alapként a 25 %-os adónak megfelelő szorzót (1,25) kell majd alkalmazni, azaz a juttatások járulékmentesen adhatók.

Az elfogadott rendelkezések alapján a jelenlegi adómentes természetbeni juttatások köréből adómentes marad a munkáltató által nyújtott kedvezményes számítógép- és internet használat.  

A fentieken kívül, az általános 54%-os adómérték figyelembevételével,adóköteles természetbeni juttatás 2010-től többek között a hideg étkezési utalvány és a csekély értékű ajándék. A lakáscélú munkáltatói támogatás pedig 2010-től adóterhet nem viselő járandóság lesz.

A fentiek alapján hosszútávon továbbra is MEGÉRI béren kívüli juttatást adni a munkavállalók számára, a bérkifizetés rendkívül magas, megközelítőleg 3-s költségszorzójával szemben.

Így a rendszer alkalmazása lehetőséget biztosít a munkáltatók számára a hatékony, a vállalati egyéni érdekeltségi rendszert életben tartó juttatások törvény által támogatott lehetőségeinek kihasználására.

 Kérdése van a cafeteriával kapcsolatban?

Írja meg a cafeteria@nexon.hu címre és cafeteria tanácsadónk szívesen megválaszolja! A közérdekű kérdéseket és válaszokat (természetesen a beküldő neve nélkül) az alábbiakban tesszük közzé:

  • A cafetéria keretében az önkéntes egészségpénztárba juttatott munkáltatói hozzájárulás egyéb jövedelemnek minősül-e (kell-e adózni utána), illetve ezen összeg után igénybe lehet-e venni a 30%-os adójóváírást?

A munkáltatói hozzájárulásként adott pénztári juttatás nem jelent a munkavállaló számára adófizetési kötelezettséget, így az adójóváírás sem lehet érvényesíthető rá.

  • Érdeklődni szeretnék, hogy milyen módon kerül meghatározásra például a meleg utalvány ill. a többi kedvezményes elem költségvonzata?

Például, ha van éves 250 ezer Ft-os keretösszegem és szeretnék minden hónapban 15 ezer Ft-ért meleg utalványt rendelni, ebben az esetben a lekötendő összeg havi 15000 x 1,25 Ft lesz, azaz 225 ezer Ft?

A cafeteria költségkeretéből lesz a 25% érvényesítve. Másképp megfogalmazva, ez nem jelent plusz adófizetési kötelezettséget, a kedvezményes különadó a cég számára befizetési előírás.

  • Mindenféle védőoltás adómentesen adható, vagy csak a mostani H1N1? Csak a munkavállaló részére adható adómentesen, vagy a közeli hozzátartozóra is kérhető?

A kifizető bárki számára akár közeli hozzátartozó számára is biztosíthat adómentesen védőoltást, védőoltásokat. Az oltás beadásának dokumentáltnak és indokoltnak kell lennie, pl. magán célú utazáshoz szükséges védőoltások költsége nem számolható el adómentesen.

  • Lakás célú támogatás adható-e a cafeteria rendszer keretein belül és milyen feltételekkel? Ezúton szeretnék tájékoztatást kérni arról, hogy mely jogszabály tartalmazza, hogy a béren kívüli juttatások milyen fajtái, milyen feltételekkel adhatóak.

Vissza nem térítendő lakáscélú támogatás

A vissza nem térítendő támogatás a lakásvételár vagy építési költség legfeljebb 30%-a, de nem haladhatja meg a folyósítás évétől számított (5 évenkénti) 5 000 000 Ft-ot. A támogatás lakótelek vásárlásra, lakásépítésre, lakásvásárlásra, korszerűsítésre (korszerűsítés a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározott korszerűsítés); bővítésére (a lakás alapterületének növelése lakószoba szám növeléssel) vehető igénybe.
A juttatás igénybevétele:

Az igénybevétel elindításához a Munkavállaló (vagy házastársa / élettársa) nevére szóló érvényes adásvételi szerződés, illetve az építési engedély szükséges. A vissza nem térítendő lakáscélú támogatásra választott összeg egyik évről a másikra átvihető, vagy több részletben is felvehető.

Törvényi hivatkozás

  1. A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. Törvény.
  2. A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. Törvény.
  3. Az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. Törvény.

A vissza nem térítendő lakáscélú támogatás adható továbbra is költségmentesen.

  • Lehet-e évközben is cafeteria rendszert bevezetni?

Lehet. Ilyenkor a cafeteria szabályzatban meghatározott éves keretösszeg arányos részét használhatják fel a munkavállalók. Legfontosabb a kifizetésekhez szükséges forrás biztosítása. A leggyakoribb az u.n. 13. havi bérként kalkulált költségkeret cafeteria juttatásként történő rendelkezésre bocsátása.

  • A béren kívüli juttatások alkalmazása milyen nagyságrendű kifizetési lehetőséget biztosít az adómentes elemek esetében?

A „klasszikus” adómentes juttatások 2009-ben közel 1 millió Ft adómentes kifizetési         lehetőséget biztosítanak, persze, ha a cafeteria keret erre lehetőséget biztosít. A közeli hozzátartozókkal együtt ez az összeg akár több is lehet. A teljesség igénye nélkül néhány „klasszikus” elem: étkezési utalványok, üdülési csekk, kultúra utalvány, iskolakezdési támogatás, internet, helyi utazási költségtérítés, önkéntes (nyugdíj, egészség) pénztári hozzájárulás, ajándékutalvány.

  • Milyen plusz költséget jelent a juttatások kifizetésének adminisztrációja ill. milyen módon érvényesítik a munkáltatók a rendszer működése során?

Az adminisztráció a bérszámfejtő szoftver integrált részeként működő cafeteria szoftverekkel szinte költségmentesen megoldható. A szoftver a jogszabályok betartásához is segítséget nyújt, hiszen figyeli a jogszabályban rögzített feltételeket, limiteket.

  • Mennyiben érintik a 2010-től várható jogszabályi változások a jelenleg működő cafeteria rendszerünket?

A cafeteria rendszer alaptéziseit tartalmazó cafeteria szabályzatot kell frissíteni. A NEXON tanácsadási tevékenységgel segíti a meglévő szabályzat átalakítását, illetve új szabályzat készítését.

 

 

 

 

Kapcsolódó dokumentumok:

Választható cafeteria elemek [PDF - 367,80 KB]