2013. szeptember 1-jétől teljes körűen alkalmazni kell az új OKJ-ra vonatkozó előírásokat a szakképzésben.
A közelmúltban napvilágot látott jogszabályok egyértelművé tették, hogy 2013. szeptember 1-jétől teljes körűen alkalmazni kell az új OKJ-ra vonatkozó előírásokat a szakképzésben (mind az iskolai rendszerben, mind a felnőttképzésben).
A változások között lényegesnek tekinthető, hogy csökken a felnőttképző intézmények döntési szabadságfoka. Eddig az intézmények maguk dönthettek arról, hogy milyen hosszú legyen egy tanfolyam. Szeptembertől ez a lehetőség megszűnik, mivel az új OKJ meghatározza a piacon értékesíthető OKJ-s képzések időtartamának alsó értékét (a minimális óraszámot.)
Az új rendszer a képzési forma (tanfolyami képzés, távoktatás stb.) tekintetében is determinisztikus. A felnőttképzés számára mindösszesen két alternatívát kínál: vagy tanfolyami formában és/vagy távoktatási munkarend szerint engedélyezi a képzés megszervezését.
Ezért figyelni kell majd arra, hogy az OKJ „A képzés munkarendje” c. oszlopában milyen jelölés olvasható. Ha a „T” (távoktatás) szerepel a szakképesítés neve mellett az engedélyt jelent, hiánya viszont tiltásra utal. A Bérügyintéző (felső középfokú) részszakképesítés sorában, amely kizárólag iskolarendszeren kívüli szakképzésben szerezhető meg, tanfolyami képzés (TK) és/vagy távoktatás (T) jelölés is olvasható.
Az új rendszer a távoktatás kondícióinak kialakítását azonban nem bízza teljes egészében a képzőintézményre. Úgy rendelkezik, hogy minden távoktatásos képzésbe be kell építeni a minimális képzési idő legalább húsz százalékának megfelelő jelenléti képzést. Ez a Bérügyintéző szakképesítés esetében a 120 óra minimális képzési időt alapul véve legalább 24 óra jelenléti képzést indukál.
A NEXON válaszai az új képzési feltételekre
A 2013. szeptember 1-jei időpontot a NEXON is fontos mérföldkőnek tekinti. A változásokra három képzési stratégiát alakít ki:
- A tavaszi tanfolyamok után (http://kepzes.nexon.hu) – a régi feltételekkel utoljára augusztus végén indítunk OKJ-s képzéseket, a profilunkba vágó mindhárom szakképesítés tekintetében: Bérügyintéző, Társadalombiztosítási ügyintéző és Társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó. A Társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó képzés megszervezését azért is tartjuk kívánatosnak, mert ez a szakképesítés megszűnik. Helyébe a Vállalkozási és bérügyintéző szakképesítés lép, amely viszont csak iskolai rendszerben szerezhető meg.
- Mivel a NEXON-ban minden feltétel adott a távoktatási forma alkalmazásához, szeptember 1. után elsősorban – a költség- és munkaidő-kímélő távoktatási munkarendet preferáljuk. A NEXON e-learning keretrendszer (MOODLE) biztosítja a képzési tartalmakhoz való gyors hozzáférést, valamint lehetővé teszi az egyéni igényekhez igazodó tanulás- és oktatásszervezést, a gyors kapcsolattartást, továbbá a megszerzett tudástartalmak ellenőrzését is.
- Új képzési programot készítünk, és a jelenlegi három modul helyett két modulból állítjuk össze a talpon maradó Bérügyintéző és Társadalombiztosítási ügyintéző képzési programját.
Mindkét szakképesítés esetében 32 órás jelenléti képzést is tartalmazó formációban tervezzük indítani távoktatásos képzéseinket, legkorábban október első napjaiban.
A partneri elvárásokra tekintettel a távoktatásos forma valójában vegyes (blended learning) típusú képzés, amely egyéni tanulásra épül, s csak a nélkülözhetetlen mértékig – konzultációs céllal – tartalmaz jelenléti (tanfolyami) alkalmakat.
Sokéves tapasztalataink alapján mondhatjuk, hogy képzéseink résztvevői nem szeretik a tisztán távoktatásos kurzusokat. Ezért ajánljuk a jövőben is partnereinknek a vegyes tanulási formát, amelyet a keretrendszerből elérhető, szakértőink által kellő részletességgel kidolgozott tananyagok is támogatnak.
Képzés és vizsga egy helyen: a NEXON-ban!
Az a tapasztalatunk, hogy az OKJ-s képzéseink résztvevői ott akarnak vizsgázni, ahol addig tanultak. Ennek a fontos partneri igénynek a kielégítése érdekében szereztünk ismételten vizsgaszervezési engedélyt a fővárosi kormányhivataltól mindhárom szakképesítés tekintetében.
A 2013. szeptember 1-jétől induló képzéseink esetében – összhangban a jogszabályokkal – már partnerbarát komplex vizsgát szervezünk a sok kritikát kiváltott és rendkívüli erőfeszítést igénylő „moduláris vizsgáztatás” helyett. Várhatóan ez év végéig még lehetőséget biztosítunk a jelenlegi vizsgaszisztéma alkalmazására is.
Összefoglalva aktivitásaink lényegét arra törekszünk, hogy partnereink maximálisan elégedettek legyenek képzési szolgáltatásainkkal, miközben naprakészen lépést tartunk a jogszabályi elvárásokkal is.