Lackó Erzsébet bérügyviteli csoportvezető a szolgáltatás első negyedévéről.
Az idei évindítást a január 1-vel életbe lépő jogszabályváltozások, a távolléti díj számítása tette különösen nehézzé. A jogbizonytalanság és a joghézagok sok fejfájást okoztak ügyfeleinknek is, nekünk is.
A mi munkánkat nagyban segíti, hogy a NEXON szoftverei széleskörűen tudják kezelni a lehetséges számítási módokat, így az ügyfelek döntése alapján paraméterezéssel a kívánt távolléti díj, valamint műszakpótlék számítás gyorsan beállítható. Az outsource-on a paraméterezéshez idén egységes, sztenderd kódokat vezettünk be, ami rendkívül hatékonnyá tette ezt a nagy odafigyelést igénylő munkát.
Számos ügyfelünknél tapasztaltuk, ahol nem a NEXON munkaidő-nyilvántartó szoftverét használják, hogy a másik fejlesztő nem módosította a szoftverét. Ez igen sok munkát adott az évindításnál nekünk is, de az ügyfeleink HR szakembereinek is.
Az új Mt. legnagyobb kihívása a cégek számára az volt, hogy számos kérdésben az Mt. választási lehetőséget hagyott, amelyben a HR-nek kellett dönteni. Ez a mi folyamatainkat is hosszadalmasabbá tette: év elején három nyilatkozatot kértünk be ügyfeleinktől, ami alapján erre az évre a bérszámfejtésük paramétereit beállítottuk.
Partnereink tájékoztatására, megalapozott döntésük támogatására a NEXONedu Felnőttképzési Központunk gyakorlatorientált oktatásokat szervezett, amiről rendkívül pozitív visszajelzéseket kaptunk. A munkajogász elméleti előadása rávilágított a lehetséges variációkra és annak következményeire, kollégánk pedig bemutatta, hogy mindezeket hogyan lehet kezelni a NEXONbér-ben.
A rövid határidők ellenére – az évnyitásra csak 2-3 hét állt rendelkezésünkre - megfeszített munkával sikeresen és határidőkre tudtuk minden cégünknél elindítani a 2013-as évet.
Annak ellenére, hogy sokan már temették a cafeteria-t, mi azt tapasztaljuk, hogy ügyfeleink nem szüntetik meg cafeteria rendszerüket, viszont egyre többen bízzák ránk a teljes körű cafeteria adminisztrációt is.
Számos partnerünk ismerte fel az elektronikus bérjegyzék előnyeit és tért át ennek használatára, így gyorsabban, egyszerűbben és biztonságosabban juthatnak hozzá a dolgozók az információhoz aktuális, vagy akár előző havi/évi munkabérükről.