A 2012-ben meghirdetett Bérszámfejtő Bajnokság eredményhirdetése és díjátadója a NEXON Konferencián.
A bérszámfejtés legjobbjait keresve 2012. júniusában hirdette meg először partnerei körében a NEXON a Bérszámfejtő bajnokságot.
A komoly szakmai megmérettetéssel a NEXON célja, hogy emelje a bérszámfejtő szakma presztízsét. Ezt a szándékot a jelentkezők magas száma is visszaigazolta, mert a felhívásra több mint 150 résztvevő jelentkezett!
A versenyzők külön kategóriában indultak és eltérő feladatokat kaptak aszerint, hogy a verseny-, vagy a közszférában dolgoznak. A versenysorozat három hónapon át, havi feladatsorok megoldásából állt, amelyeket a NEXON e-learning keretrendszerében a versenyzők helytől és időtől függetlenül tölthettek ki. A három forduló alapján kategóriánként a tíz legtöbb pontszámot elérő versenyző október 28-án tantermi körülmények között vívta meg a hivatalos döntőt.
A bajnokság eredményhirdetésére és az ünnepélyes díjátadóra 2012. november 6-án a NEXON Konferencia keretében került sor.A nyertesek értékes jutalmakat, a legjobbak pedig emellett a Bérszámfejtés Bajnoka – 2012 cím viselésének jogát nyerték el.
2012-ben a Bérszámfejtés Bajnoka lett és iPhone okostelefont nyert:
-
a versenyszféra kategóriában Borosné Tóth Judit
-
a közszféra kategóriában Mészáros Anikó
2. helyezést értek el és iPadet nyertek: Sinka Nikoletta és Zentai Tiborné
3. helyezést értek el és e-book olvasót nyertek: Hajdu Zsuzsanna és Cserkúti Zoltán
4. helyezést ért el és ajándékkosarat nyert: Nagy Zoltánné
Gratulálunk a nyerteseknek!