Ugrás a tartalomra

Felnőttképzés területén is erősít a NEXON

A NEXON 100%-os tulajdonrészt vásárolt a konferenciaszervezői piac egyik meghatározó szereplőjében, a MILTON Kft-ben.

A két cégnek 2011-12 folyamán már partneri együttműködése volt. A Milton, elismert cég a szakmai rendezvényszervezés területén. 1998 óta több mint 100.000 elégedett konferencia résztvevő látogatta a cég rendezvényeit a gazdaság, az adózás, HR, munkajog, közbeszerzés, közszféra, jog, egészségügy, és gyógyszeripar területén.

Kevés vállalkozás mondhatja el ma magáról Magyarországon, hogy a jelenlegi gazdasági környezetben bővíti portfólióját, és további cégeket vásárol. A NEXON Magyarország piacvezető humánügyviteli szakértőjeként augusztus végén írta alá azt a szerződést, amellyel a Milton Kft. teljes jogú tulajdonosává vált.

Ocskay Szilárd, a NEXON ügyvezető tulajdonosa így indokolta a cégvásárlást: „A Milton kimagasló sikereket ért el a gazdaság, adózás, HR, közszféra és a munkajog területén, vagyis hasonló szakterületen szerzett elismerést és tapasztalatokat, mint a NEXON. A Milton megvásárlásával további lehetőségekhez jutunk a munkaügyi és HR adminisztrációval kapcsolatos tudásátadás, konzultáció és támogatás terén, és reményeink szerint kamatoztatni tudjuk mindazt a tapasztalatot, amit a MILTON alapítása óta elért.”

Géczi Csaba, a Milton korábbi tulajdonosa így nyilatkozott az akvizícióról: „Büszkék vagyunk arra, hogy az eddig elért eredményeink a piacon magasan jegyzettek. A piacvezető NEXON többek között emiatt döntött az akvizíció mellett. A másik vásárlás mellett szóló érv az a szellemi tőke és innovációs képesség volt, amely cégünket egyedivé tette a piacon.  Ezt jelzi vissza az az elégedett és szinte egyedülálló ügyfélkör is, mely a konferenciáinkat látogatja.  A korábban megkezdett szakmai munkát folytatva új kihívásoknak szeretnénk megfelelni azzal, hogy részt veszünk a NEXON tulajdonosai által megálmodott oktatási központ kialakításában.”

A Milton – önálló szervezetének megtartása mellett - szorosan együtt fog működni a NEXON oktatási üzletágával, a NEXONedu-val. A NEXON Felnőttképzés és Vizsgaközpontja a NEXONedu, a szakmai és OKJ-s képzések mellett jelenleg is szervez különböző rendezvényeket, köztük rendhagyókat is, mint például a nagy sikerű országos Bérszámfejtő Bajnokság, ami jelenleg is folyik több mint 100 résztvevővel.

A jövőben a Milton tulajdonosi testületét a NEXON tulajdonosai adják, ügyvezetését, a céget eddig is vezető Géczi Csaba mellett, Szücsy Márton partner, a NEXON Kereskedelmi Ágazati igazgatója látja el.

Share Everywhere

Lépjünk kapcsolatba
 
Ügyfélszolgálatunk száma: +36 1 450 2210
Központi telefonszámunk: +36 1 465 5100