Ugrás a tartalomra

Új MT - várakozó állásponton

2012. július 1-től lép hatályba az új Munka törvénykönyve. Megkérdeztük a HR vezetőket, hogyan készülnek a változásokra.

Az új törvény teljes mértékben felforgatja a munkajog állóvizét, lényegében nincs olyan terület, ahol ne kerülne sor jelentős változtatásokra. Az új szabályozások szabad kezet adnak a HR vezetőknek, hogy a törvény adta kereteken belül maguk alakítsák ki szervezetük kultúrájának, elvárásainak megfelelően a bevezetést. Ezáltal még jelentősebb lesz a HR szerepe, hiszen az általuk javasolt és bevezetésre kerülő ill. nem kerülő szabályozások jelentős hatást gyakorolhatnak a gazdálkodás eredményességére.

A NEXON mintegy 1000 cég HR-esét érintő reprezentatív felmérést végzett, miként készülnek a vállalatok az új Munka törvényköve bevezetését követő változásokra. Baka Magdolna, a NEXON stratégiai HR igazgatója elmondta „A felmérés eredményei világosan mutatják, hogy a változás még nem tudatosodott a cégekben. Egyelőre a régi sémák alapján gondolkodnak. A változásnak érdemes elé menni, kialakítani a HR új kompetencia körét, újrapozícionálni a szervezeti funkciók között, felkészülni az üzleti felelősségvállalásra. Ebben a HR vezetők nincsenek magukra hagyva, léteznek már üzleti HR megoldások, amilyeneket a NEXON is kínál!”

Csaknem a cégek fele (43%) tervezi szabálykövető módon az áttérést az új műszakpótlékra. Nyilván egyszerű ez a döntés ott, ahol ez a bevezetés nem jelent költségegyenleg változást az előző szabályozással összehasonlítva. Ahol ez másként van, ott a vezetőség valószínűleg mérlegeli a munkavállalókra vonatkozó hatását.

Több mint a válaszadó cégek negyede jelezte, hogy a jövőben élni kíván az atipikus foglalkoztatási formával. Ez lehetőség a hatékonyság növelésre, a költségkímélésre, a foglalkoztatottság növelésére.

Mint kiderült, a válaszadók 56%-a tervez munkaidőkeretben foglalkoztatást, ami optimálisabb munkaidő kihasználást eredményez a kevesebb túlmunka kifizetés céljából, hogy munkahelyeket őrizhessenek meg, és rugalmasabban reagáljanak a változásokra.

Ezzel szemben az elszámolási időszakot, ami egy új, a megszokottól eltérő eszköz, egyelőre a válaszadók csupán 14%-a kívánja alkalmazni, ők is többségükben csak 2013. I. negyedévében, vagy később.

A HR szakmának időre van szüksége ahhoz, hogy értelmezze ezt a megoldási lehetőséget és megtalálja azokat a területeket, ahol az alkalmazásának értelme és üzleti haszna van.

A felmérésben egyenlő súlyban szerepeltek a különböző ágazatok, így reprezentatív képet kaphatunk a különböző területekről. Érdekesség, hogy a válaszadók 55%-a egyelőre nem tervez változást az új Munka törvénykönyve kapcsán a munkaidővel és díjazással kapcsolatban. A HR szakma kivár; amíg nincs üzleti nyomás, nem ragaszkodik a változáshoz.

Share Everywhere

Lépjünk kapcsolatba
 
Ügyfélszolgálatunk száma: +36 1 450 2210
Központi telefonszámunk: +36 1 465 5100