A Business Fest üzleti fesztiválon idén versenyt hirdettek a standokkal megjelenő vállalatok között. A közel 6500 látogatót befogadó rendezvényen a résztvevők tudtak szavazni a kedvenc kiállítóikra, de kizárólag a rendezvény végéig.
A Business Stars eredményhirdetését sokan és nagyon nagyon izgatottan várták, ahogy mi is, hiszen rengeteget készültünk a NEXON stand megálmodásától a megvalósításig.
Eredeti, ötletes standmegjelenésre törekedtünk, és olyan aktivitásra, amellyel meg tudjuk szólítani a látogatónkat.
Évről évre elmondható, tapasztaljuk, hogy egyre igényesebb és ötletesebb standokkal készül az összes kiállító, ami emeli a rendezvény színvonalát, de mégis a legfontosabb célunk a látogatók figyelmének a felkeltése volt. Három kategóriában szavazhattak a résztvevők, a három kiemelt stand és a nyeremények pedig a következők:
• A résztvevők úgy érezték, hogy a legjobb hangulat a BetterMore Consultingnál fogadta őket, így őket egy 15 perces előadás lehetőségével díjazták.
• A Spark Promotions standját találták a látogatók a leghasznosabbnak, jutalmuk egy ajándék 2×2 méteres stand a következő HR-Fest rendezvényen.
• A legjobban pedig a NEXON kiállítói standja tetszett a résztvevőknek, amiért résztvevői bérletet nyertünk a 2025-ös összes HR-Fest rendezte eseményre, mégpedig 3 fő részére!
Ha szeretnék megnézni – illetve akik részt vettek a rendezvényen, azok felidézni – a Business Fest pillanatait ajánljuk figyelmükbe a rendezvény hangulatvideóját: