2006 óta az év végi ajándékokra szánt 3 millió forintot négy - a NEXON által hosszú távon támogatott - társadalmi szervezet egy-egy programjának megvalósulásához ajánljuk fel. Az adományok elosztásába partnereinket is bevonjuk: az ő szavazatuk dönti el, hogy az egyes programok milyen arányban részesülnek a támogatásból.
2015-ben több mint 1100 szavazat alapján
- az Autizmus Alapítvány 1 millió forintot kapott a felnőtt klub működtetésére
- az Élelmiszerbank Egyesület 950 ezer forintot a hűtőautók fenntartására
- az Egy Csepp Figyelem Alapítvány 650 ezer forintot a Belevalók programra
- a Szent István Király Zenei Alapítvány 400 ezer forintot óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló zenei sorozat megvalósítására.
Az Autizmus Alapítványról
1989 óta működik. Célja az autizmussal élő emberek és családjaik életminőségének javítása. Az általános iskola mellett gyermek és ifjúsági pszichiátriai ambulanciát, terápiás centrumot, felnőtt klubot, valamint tanácsadási szolgáltatást is nyújtó módszertani oktatási, kutatási egységet is működtetnek.
A Magyar Élelmiszerbank Egyesületről
Az Egyesület 2005-ben kezdte meg működését. Céljuk, hogy felkutatassák az élelmiszerlánc szereplőinél keletkező feleslegeket és a megsemmisítés helyett eljuttassák a nélkülözőkhöz és ezzel elősegítsék a szegénység, az éhezés és az alultápláltság csökkenését Magyarországon.
Az Egy Csepp Figyelem Alapítványról
Az Alapítvány célja, hogy minél több ember ismerje meg a cukorbetegséget, és annak veszélyeit. Országos elérésű programjaikkal szeretnék a magyar társadalom figyelmét felhívni az egészségtudatos életmódra, mellyel számos krónikus betegség - köztük a cukorbetegség - kialakulása is megelőzhető.
A Szent István Király Zenei Alapítványról
Az Alapítvány támogatja az intézmény zuglói kulturális rendezvényeit, komplex művészeti sorozatait pl.: az 1 200 iskolást összefogó Székely fonó előadást, az óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló Pastorale-koncerteket, a nyugdíjasoknak szervezett Tea-koncerteket.