November 11-12. között a Millenárison rendezték meg a Personal Hungary 2015 expót.
A NEXON idén egy előadással, valamint 2 napos VIP Lounge eseménnyel várta az érdeklődőket, illetve Ocskay Szilárd, társaságunk tulajdonos-ügyvezetője részt vett egy kerekasztal-beszélgetésen, amelynek témája: Mit gondol az első számú vezető? Milyen elvárásai vannak? Mit vár el a HR-től?
A kiállítás mindkét napján, egy-egy órára vendégül láttuk a résztvevőket egy Budapest Bakering-re.
A kellemes hangulatú találkozó egyben arra is lehetőséget biztosított, hogy minden érdeklődő kipróbálhassa a NEXON_PORT megoldásunkat.
A felmerülő kérdésekre a helyszínen lévő szakértőink adtak válaszokat.
A második napon, Hunyady Lajos Értékesítési menedzserünk interaktív bemutatón keresztül mutatta be szoftverünket, amelynek legfontosabb üzenetei: mobilitás, felhasználói élmény, korszerű HR eszköztár. Az előadást grafikus jegyzetelés kísérte, amely új felfogásban foglalta össze mindazt, amelyről aznap szólt kollégánk prezentációja.
A nagy sikerű kerekasztal-beszélgetésen Ocskay Szilárd mellett Nagy Andrea (Ügyvezető, Parrish & Crawler International) Horváth Krisztina (Ügyvezető igazgató, Cisco Systems Magyarország) és Finta Ferenc (Ügyvezető igazgató, Guardian Orosháza) vett részt.
Az eseményről készült galériánkat a lenti képre kattintva érheti el.