Skip to main content

NEXON - a trendalkotó

A Piac és Profit februári számában olyan 25 éves vállalatokat mutat be, amelyek születésekor még minden újdonság volt Magyarországon, ami a piacgazdasághoz köthető.

Huszonöt évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt, hogy a vállalati bér- és HR-feladatokat teljes egészében számítógépen adminisztrálják, egy magyar cég mégis látott fantáziát ebben. A NEXON az elmúlt negyedszázadban a folyamatos innovációnak köszönhetően mára piacvezetővé vált a humánügyviteli szolgáltatásokban.

A NEXON sikere kezdetben a bérszámfejtő programján alapult. Mára megoldásaik a bér- és humánügyvitel teljes területét lefedik, a napi munkához a legkorszerűbb eszközöket, megoldásokat tudják adni partnereiknek. Fejlesztéseik során adózási, társadalombiztosítási és jogi változások ezreit követték le megbízhatóan az elmúlt 25 évben. Büszkék az eredményeikre, és büszkék a partnereikre, akik bíznak bennük. Háromezer ügyfelük között ott vannak az egyes ágazatok legnevesebb cégei.Hónapról hónapra több mint egymillió magyar munkavállaló bér- és HR-feladatait látják el a közreműködésükkel. Azon dolgoznak, hogy 25 év tapasztalata, egyedülálló helyismerete eredményeként a NEXON tovább erősíthesse piacvezető szerepét Magyarországon, és szolgáltatásait elérhetővé tegye a régióban is.

Negyedszázados működésük egyik legnagyobb sikere az a sok ember, aki ma velük dolgozik: partnerek és munkatársak, akikre számíthatnak. Tanácsadóként, a szakmai utánpótlás fejlesztőjeként vagy felnőttképzési központként civil és állami partnerségek sorának részese a cég. Tudásközpont lett, ezért különösen nagy a társadalmi felelőssége is. Több főiskolával, egyetemmel működik együtt a HR-képzésükben.

Felnőttképzési üzletáguk, a NEXON Akadémia szakmai klubokat, országos bérügyviteli versenyt, trendeket bemutató konferenciákat szervez. A NEXON története egybefonódik a hazai humánügyvitel fejlődésével. Nem csupán követik azt, hanem trendalkotóként élen járnak az innovatív megoldások alkalmazásában. Napjainkban a HR az üzleti tevékenység meghatározó részévé válik, a munkatársak számára pedig új élményt nyújtó szolgáltató központtá.

Talán furcsán fog hangzani: a NEXON-szolgáltatások tulajdonképpeni „élvezői” nem a vállalatok, hanem egyre inkább azok munkavállalói. Az ő életüket teszik komfortosabbá, kiszámíthatóbbá. A hatékonyság növelése érdekében pedig nemcsak szoftver eszközöket kínálnak, hanem outsource szolgáltatás keretében el is végezik a feladatokat. A bérügyviteli és HR-adminisztrációs folyamatok kiszervezésekor fontos szempont a megbízhatóság, a szolgáltatási színvonal emelése: a bérszámfejtéstől az időgazdálkodáson át a cafeteriáig. A NEXON-nál közel 60 ezer fő számfejtését végzik havonta, és azt várják, hogy a hazai gazdaság fejlődésével ez a szám háromévente megduplázódjon! Ez pedig megfelelő motivációt ad számukra a következő 25 évre.

 

NÉVJEGY - Ocskay Szilárd, tulajdonos

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen programozó matematikusként végeztem. Szabadfoglalkozású programozóként kezdtem el egy bérszámfejtő szoftver fejlesztését. 1989-ben a cégalapítást lehetővé tevő társasági törvény megjelenésekor két társammal együtt alapítottam meg a NEXON Vállalkozási és Kereskedelmi Kft.-t, azóta a cég többségi tulajdonosa és ügyvezető igazgatója vagyok. Az általam kifejlesztett bérszámfejtő szoftvert a cég indulásakor már 70 nagyvállalat használta, például: a Röltex, a Vasedény, az Agroker, a KSH, az LRI, az APEH. A NEXON gyors fejlődése hamar nehéz döntés elé állított: nem lehetek programozó, kereskedő, cégvezető egy személyben. A cég irányítása egyre több energiát kötött le, üzleti döntéseim már nemcsak az alapítók, hanem az egyre gyarapodó munkatársi gárda sorsát is meghatározták. A cégalapítással társaimmal egy másik világba léptünk át: a magánemberekéből a munkáltatók és a versenyszféra világába. A NEXON-t életem egyik legfontosabb részének tekintem, társammal, Sass Katalinnal és munkatársaimmal együtt büszkén dolgozunk érte nap mint nap. A cég küldetése és működése közös értékrendünket tükrözi: Magyarország piacvezető bér- és humánügyviteli szolgáltatója vagyunk, és ennek megfelelően cselekszünk. Felelősen működő vállalatként akarunk ügyfeleink számára professzionális szolgáltató, munkatársaink számára kiváló munkahely lenni.

Share Everywhere

Contact us
 
Customer support phone: +36 1 450 2210
Central phone: +36 1 465 5100