Skip to main content

Év végi adományozás a NEXON-tól

Lezárult a NEXON év végi ajándékosztási kampányának szavazása: a humáninformatikai vállalat 2 millió forintot utal át három alapítvány számára.

Ötödik alkalommal tartott partnerei körében szavazást a NEXON arról, hogy miként ossza el három – hosszú távon támogatott – alapítvány között a karácsonyi ajándékokra szánt összeget. A vállalat ezúttal megduplázta az adomány értékét, így a szavazók döntése alapján az Autizmus Alapítvány 940, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület 640, míg a Szent István Király Zenei Alapítvány 420 ezer forintot kapott.

Az Autizmus Alapítvány egy nagy teljesítményű fénymásoló vásárlására szánja az összeget, mivel a vizsgálatok dokumentumait és a szakvéleményeket folyamatosan sokszorosítaniuk kell a szervezet által működtetett ambulanciával kapcsolatban lévő több ezer család számára.

Az Élelmiszerbank Egyesület a felajánlást a „Terülj-terülj asztalkám” programja bővítésére fordítja, melynek célja, hogy gyermeknap alkalmából országszerte minél több olyan rendezvényt tudjanak élelmiszerrel támogatni, ahol rászoruló gyerekek vesznek részt.

A Szent István Király Zenei Alapítvány Pastorale elnevezésű családi hangversenysorozatának legkiemelkedőbb eseményére, Donizetti: Don Pasquele vígoperájának szcenírozott előadásának finanszírozására szánja a karácsonyi ajándékot.

A NEXON évek óta kiemelt hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalásra, erőfeszítései elismeréséül 2008-ban CSR Hungary, míg 2009-ben a Legkiemelkedőbb Üzleti Adományozó Díjat nyerte el kkv kategóriában.

Share Everywhere

Contact us
 
Customer support phone: +36 1 450 2210
Central phone: +36 1 465 5100