Igen!
Fontos számunkra a munka-magánélet egyensúlya, az egészségvédelem, valamint a közösségünk építése. Ennek mentén nemrég lezajlott az első pingpong házibajnokság a székházban!
Tavaly óta a gerinctorna, jóga és box mellett már asztaliteniszezni is van lehetősége a kollégáknak. Mivel igen aktívan kihasználásra került a pingpongasztal, a munkatársak kérésére, javaslatára hirdettük meg a házi bajnokságot. Elmondható, hogy nagy volt az érdeklődés, idén 22 fő jelentkezett a versenyre, vagy inkább JÁTÉKra. Játék, igen, hiszen mindenkinek a közös élmény volt a lényeg, jó volt együtt lenni, sportolni, játszani.
Fej-fej mellett haladtak a játékosok és persze a döntőkben is izgalmas meccseket láthattunk.
A teraszon hirdettük ki az eredményt, a díjakat Ocskay Szilárd ügyvezető igazgató adta át.
1. helyezett: Gál Attila
2. helyezett: Olay Tamás
3. helyezett: Pocsai Melinda és Dian Gergely
Gratulálunk mindenkinek, aki nevezett, részt vett a házi bajnokságon! A NEXON vándorkupa tehát első ízben Gál Attilához került. Jövőre is lesz folytatás, meglátjuk, kinél köt ki 2025-ben a kupa!