Ugrás a tartalomra

3 NEXON fenyő az angyalok erdejében

Az év végi akciónkkal is támogatott alapítványok tevékenységére jellemző tárgyakkal díszítették a NEXON munkatársai és az alapítványok képviselői a három fenyőfát.

Az Angyalok Erdeje a karácsonyi ünnepekre épülő vadonatúj kezdeményezés, 500 db feldíszített fenyőfa alkotta karácsonyfaerdő, amelyet a köz-és magánszféra együttesen hozott létre.

A helyszín a Felvonulási tér Műcsarnok és a Damjanich utca közé eső területedecember 6. és január 6. közötti időszakban.

 

HOGYAN „ÉPÜL FEL” AZ ANGYALOK ERDEJE?

Az 500 db karácsonyfát 500 Magyarországon működő vállalkozás vásárolhatta és díszíthette fel, azzal a feltétellel, hogy pártfogásába kellett vennie egy rászoruló ügyet, amely ezzel a figyelem, a jótékonyság és a szolidaritás középpontjába kerül.

December 6.-án ünnepélyes megnyitó keretében vette kezdetét az egy hónapos rendezvény, ahol egyszerre gyúltak fel a karácsonyfák fényei.

Azt ezt követő egy hónap alatt a látogatók ingyenes kulturális eseményeken, koncerteken vehetnek részt és megcsodálhatják a megalkotott ünnepi erdőt.

 

A JÓTÉKONYSÁGI VERSENY

 A felállított karácsonyfák előtti prezentációs helyen bemutatkoznak a nemes célok.

A táblán található egy alapdíjas sms szám is, hogy a látogatók szavazhassanak. A jótékonysági verseny lényege, hogy minél több sms szavazatot gyűjtsenek a rászoruló célok. A legtöbb szavazatot elérő ügy 5 millió forintos fődíjat kap. A helyszínen”angyaltalérral tudnak az alapítványok pénzt gyűjteni.

Kérjük, látogasson el az Angyalok Erdejébe, ahol nemes célokat és kellemes családi kikapcsolódást talál!

 

Figyelmébe ajánljuk a NEXON által támogatott Alapítványok céljait:

  • Autizmus Alapítvány

SMS szám: 0670-717-7500 Kód: 436

Nemes cél: Autizmus Alapítvány diagnosztikai és terápiás munkájának folytatására, fejlesztésére

  • Élelmiszerbank Egyesület

SMS szám 0670-717-7500 Kód: 464

Nemes cél: Árvízkárosultak téli élelmiszer ellátása

  • Szt. István Zenei Alapítvány

SMS szám 0670-717-7500 Kód: 424

Nemes cél: A kiemelkedően tehetséges növendékek támogatásáért

Share Everywhere

Lépjünk kapcsolatba
 
Ügyfélszolgálatunk száma: +36 1 450 2210
Központi telefonszámunk: +36 1 465 5100