Ugrás a tartalomra

4. generációs fejlesztéseivel támogatja az üzleti HR-t a NEXON

A NEXON 2011-ben több mint 250 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv (KMOP) keretén belül kiírt „Vállalatok komplex technológiai innovációjának támogatása” című pályázatán. A projekt lezárult, eredménye pedig a NEXON negyedik generációs üzleti HR megoldása.

A HR szoftvereket fejlesztő NEXON elérhetővé tette negyedik generációs üzleti HR megoldásának első moduljait. A 2011-ben indult termékfejlesztéshez több, mint 250 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert a vállalat az Új Széchenyi Terv Közép-Magyarországi Operatív Program (KMOP) keretében.  A projekt teljes költsége meghaladta a 800 millió forintot.

A NEXON negyedik generációs üzleti HR megoldásával a vezetők és a munkavállalók bevonásával automatizálhatóak a vállalati HR munkafolyamatok; elektronikus dokumentum-kezelésen alapuló dolgozói és vezetői önkiszolgáló rendszerek építhetőek ki. A munkavállalók számára, akár otthonukból is elérhetőek a jól áttekinthető, könnyen kezelhető, már érintőképernyős és mobil eszközökhöz optimalizált önkiszolgáló HR felületek. 

A nemzetközi piacon is élenjáró HR megoldás innovatív és hatékony eszköz az üzleti tervezéshez, a döntések meghozatalához, a naprakész szervezeti és munkaidő-menedzsmenthez. Az új szoftvert a NEXON felhő szolgáltatásként is kínálja csökkentve a felhasználók költség és erőforrás terhelését. 

A NEXON alapítói 25 éve alkották meg azt a számítógépes ügyviteli rendszert, amely forradalmasította a hazai bérszámfejtést. Piacvezetőként a cég szerepe azóta is meghatározó a bér- és humánügyviteli programok, valamint a kapcsolódó szolgáltatások területén.

A projektek az Európai Unió támogatásával valósulnak meg.

Share Everywhere

Lépjünk kapcsolatba
 
Ügyfélszolgálatunk száma: +36 1 450 2210
Központi telefonszámunk: +36 1 465 5100