Ugrás a tartalomra

Az ajándék közös - bemutatjuk a Szent István Király Zenei Alapítványt

Idén 4 millió forint elosztásába szeretnénk bevonni partnereinket. Döntésükhöz külön-külön bemutatjuk a szervezeteket, itt a Szent István Király Zenei Alapítványt.

Már sok éve hagyomány a NEXON-nál, hogy év végén az ajándékokra szánt összeget négy társadalmi szervezet egy-egy programjának megvalósulásához ajánlja fel.

Idén már 4 millió forint elosztásába szeretnénk bevonni partnereinket. Arra kérjük, legyen részese az ajándékozás örömének és segítsen eldönteni, hogyan osszuk el közöttük a karácsonyi ajándékozásra szánt összeget.

 

Az alapítványok idei céljai, amihez szavazatukat kérik:

SZAVAZOK

Döntésüket azzal szeretnénk segíteni, hogy négy részes sorozatban mutatjuk be az alapítványokat: mire kérik idei szavazatukat, illetve, mire használták fel a tavaly önök által megszavazott adományt. Következzen a 

 

Szent István Király Zenei Alapítvány

Az alapítvány 1989-ben jött létre abból a célból, hogy támogassa a fiatalok zenetanulását, a Szent István Király Zeneiskolák együtteseinek munkáját, valamint nagyszabású, zenei események megvalósítását.

2023-ban megszavazott 300.000 forint támogatást a Szent István Filharmonikusok és a Magyar Művészeti Akadémia közös rendezésű Pastorale sorozatának megvalósításához kérték.

A Pastorale egyedi szerkesztésű, az élő zenét és táncot középpontba helyező, összművészeti programsorozat minden korosztálynak. A sorozat ötlete Záborszky Kálmán Kossuth-díjas karmestertől (A Szent István Filharmonikusok művészeti vezetője, vezető karmestere, Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló Művész) származik.

A programokat a komplexitás jellemzi: az élő zenén kívül tartalmaznak filmet, táncot (balettet, historikus táncot, néptáncot), bábjátékot, színészi produkciót, hangszerbemutatót, beszélgetést (a művészekkel, illetve szakemberekkel, például hangszerkészítőkkel). A műsorvezetői szöveg mellett nagy szerepet kap a vizuális szemléltetés is.

A 2024-es sorozatban helyet kapott az 50 éves Vujicsics Együttes délszláv népzenei koncertje, Salve Regina – Werner, az Esterházy hercegi család muzsikusa, ahol vendégként a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar lépett fel, Humperdinck meseoperája a Jancsi és Juliska szcenírozott előadásban, valamint egy magyar lelkű, japán muzsikus, Kaneko Miyuji zongoraművész.

Idei támogatásukat és szavazatukat is a 28 éves Pastorale-sorozat 2025 évi megvalósításához kérik, melynek helyszíne a Pesti Vigadó Díszterme.

Az első, februári előadás során olyan zenei alkotások szólalnak meg, amelyek a görög mitológia alakjait – például a varázslatos énekével és hangszerjátékával a halált is legyőző Orfeuszt – jelenítik meg. Ezúttal különleges vizuális élményben lesz része a közönségnek Marosi Eszter építész gyönyörű tablóinak köszönhetően.

 Áprilisban Rossini egyik legnépszerűbb operája a Hamupipőke legszebb részletei csendülnek fel, kitűnő énekesek előadásában. A Pastorale-sorozatnak régóta része a „mesélős” opera, mely megszeretteti a zenés színház műfaját. A több mint 200 éve, Rómában bemutatott „dramma giocoso” elragadó muzsikáját hallgatva újra élvezhetjük az ismert mese fordulatait.

 Májusban folytatódik a kiemelkedő művésztanárokat és tanítványaikat bemutató koncertek sora. Ezúttal az egyik legeredményesebb, legnagyszerűbb hazai zongoraművész-tanár, Kőrösiné Belák Erzsébet hívta meg Junior Prima Díjas, immár nemzetközi sikereket arató, ragyogó művész-tanítványait: Balog Alexandrát, Berecz Mihályt, Kiss Pétert, Lajkó Istvánt és Szalai Mollit. A jövő nagy ígéreteként hallhatunk egy jelenlegi tanítványt is, a mindössze 12 esztendős, de már nemzetközi versenygyőztes Váray Domonkost.

A júniusi hangverseny Joseph Haydn nagyszabású alkotását, Az évszakok című oratóriumot viszi közel a hallgatókhoz. A sorozat állandó főszereplőjéhez, a 70 éve megalakult Szent István Filharmonikusokhoz ezúttal három nagyszerű énekes szólista, Szutrély Katalin, Komáromi Márton és Melkovics Zoltán, valamint a régizene egyik legkiválóbb előadó együttese, a Purcell Kórus csatlakozik.

SZAVAZOK

 

Szent István Király Zenei Alapítvány Pastorale 2025_1

 

Szent István Király Zenei Alapítvány Pastorale 2025_2

 

Share Everywhere

Lépjünk kapcsolatba
 
Ügyfélszolgálatunk száma: +36 1 450 2210
Központi telefonszámunk: +36 1 465 5100