Ugrás a tartalomra

Befejeződött a VII. Országos Bérügyviteli Bajnokság

Kiemelkedő eredmények a jelenléti fordulón!

Az Országos Bérügyviteli Bajnokság a hagyományokhoz híven áprilisban kezdődött. A több mint ezer versenyző négy on-line fordulóban mérhette össze tudását és ezek összesített eredménye alapján a legjobb 50 versenyzőt hívtuk meg egy mindent eldöntő, jelenléti fordulóra.

A verseny ötödik, jelenléti fordulójának a Budapesti Gazdasági Egyetem  két számítógépes teremmel adott otthont. A fordulóban – az előre kiküldött lebonyolítási szabályzat értelmében – csak számológépet és TB naptárt, valamint a rendelkezésre bocsátott számítógépet és internetet lehetett használni.

A fordulóban elért saját pontszámukról minden résztvevő – a megoldásra rendelkezésre álló 120 percet követően – az e-learning rendszerben kaphatott információt. Az elért helyezéséről – a forduló lezárását és az esetleges panaszok feldolgozását követően – minden résztvevő írásbeli tájékoztatót fog kapni.

A feladatok jellege – amelyeket a szakértők, de a versenyzők is meglehetősen nehéznek ítéltek – követte az előző négy online forduló szellemiségét és stílusát. A versenyzők különösen a 2. feladatot tekintették igen összetettnek és fejtörést okozónak, amely egy kft. – általános munkarendben és határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott – munkavállalóját vette górcső alá, akinek egy órára járó alapbére 2.000 Ft., s a munkaszerződése szerinti heti munkaideje 35 óra. Ki kellett számítani a részére 2019. október hónapra járó, munkáltató által számfejtendő bruttó jövedelmet, az azt terhelő levonásokat, munkáltatói kötelezettségeket, és meg kellett határozni a munkáltató által átutalandó nettó járandóságot is!

 

Az első tíz versenyző kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtott! 

 

A bejutás küszöbértéke idén 81 pont volt. (Ez még az esetleges reklamációk megítélése és elszámolása függvényében változhat!) A mezőnyt elsősorban a 2. feladatban elért eredmények osztották meg.

Az elért átlagpontszámok:

  • az első, 20 pontos feladaté 15,8 pont;
  • a második, 50 pontos feladat elért átlaga 17,6 pont;
  • a harmadik, 15 pontos feladat átlaga 12,8 pont és
  • a negyedik, szintén 15 pontos feladat átlaga pedig 11,7 pont.

Hat versenyző hibátlanul oldotta meg a szakmai kihívással is felérő 2. feladatot, így ezzel a teljesítménnyel mindegyikük bekerült az első tízbe, hárman pedig a dobogóra is feljutottak.

Az összesen elérhető 100 pontból – átlagosan – 57,8 pontot értek el a jelenléti forduló résztvevői.

A helyezések meghatározásánál pontegyezés esetén a résztvevő által utoljára leadott feladat e-learning rendszer által logolt leadási ideje számít. Azonos pontszám esetén, aki korábban adta le a feladatát, az érhetett el magasabb helyezést.

Reklamáció és panaszkezelés

Az írásba foglalt tisztázó kérdések, illetve panaszok benyújtásának határideje november 4-ike, éjfél. Ezek eredményéről az érintettek direkt tájékoztatást kapnak. Mindezek tükrében alakul ki a helyezések végleges sorrendje

Share Everywhere

Lépjünk kapcsolatba
 
Ügyfélszolgálatunk száma: +36 1 450 2210
Központi telefonszámunk: +36 1 465 5100