A Magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) 2025. július 3-án bejelentette bizottsági vezetőinek új összetételét. Az új ciklusban Bogdán Szilvia, a NEXON HR-igazgatója tölti be az AmCham HR Bizottságának elnöki posztját.

Bogdán Szilvia közel három évtizedes tapasztalattal rendelkezik stratégiai HR-vezetés, szervezetfejlesztés, digitális HR-technológiák bevezetése és vezetőfejlesztés terén. Tapasztalatát nemzetközi és magyar tulajdonú vállalatokban betöltött vezetői szerepei révén gazdagította: FMCG vállalatoknál, kereskedelmi területen, valamint globális szolgáltatóközpontokban, továbbá a gyógyszeripari szektorban is.
Rendszeres előadója és moderátora szakmai konferenciáknak, fórumoknak. Emellett aktívan részt vesz nemzetközi kerekasztalok, szakmai együttműködések, oktatási és mentorprogramok munkájában is.
A HR döntéstámogató szerepét és szervezeti beágyazottságát képviseli, a digitális munkavállalói élmény elkötelezett nagykövete. Szilvia szakmai fókusza a HR-digitalizációján, a mesterséges intelligencia felelős alkalmazásán, valamint a teljesítmény- és utódlástervezésen keresztül a munkahelyi transzformáció támogatására irányul. Szisztematikus gondolkodásmódja és ágazatközi tapasztalatai lehetővé teszik számára, hogy széles körű, stratégiai rálátással formálja a magyar HR-szakma jövőjét.
2019 óta erősíti a NEXON csapatát HR-igazgatóként. A NEXON igazgatótanácsának tagjaként aktívan részt vesz a digitális HR-megoldások stratégiai alakításában. Vezetőként elkötelezett a sokszínűség és az befogadó vállalati kultúra iránt.
2019 óta aktív tagja az AmCham HR Bizottságának.
A több mint 3.000 szervezetet támogató NEXON kulcsszereplőként van jelen a magyar HR-szolgáltatási piacon, komplex HR-, bér- és munkaügyi rendszereivel, valamint digitális megoldásaival. Vállalati szinten a NEXON kiemelt figyelmet fordít a munkaerőpiaci trendek elemzésére, az adatvezérelt HR-re és a digitális transzformáció támogatására.
A kamara HR-bizottságáról
Az AmCham HR-Bizottsága olyan szakmai fórumként működik, amely elősegíti a tudásmegosztást, a jó gyakorlatok terjesztését, valamint a magyar és nemzetközi HR-trendek közös értelmezését és alkalmazását. A bizottság célja, hogy aktív szerepet vállaljon a munkáltatók versenyképességének növelésében, a HR szakma szakmai színvonalának emelésében, valamint a stratégiai gondolkodás és a jövőorientált működés megerősítésében.
2025 – 2027 éves időszakra víziójában Szilvia kiemeli, hogy a HR szakma valódi értékteremtő ereje akkor bontakozik ki, ha közösségi térként működik, ahol a helyi gyakorlatok és a globális gondolkodás valóban összekapcsolódnak. A következő időszakban célja az AmCham HR Bizottságának valódi szakmai, üzleti és közösségi HR-tér kiterjesztése, amely például:
• teret ad a jövőformáló HR-témáknak (AI, Future of Work, wellbeing),
• lehetőséget biztosít gyakorlatorientált tudásmegosztsára,
• tovább erősíti a személyes közösségi kapcsolatokat és találkozásokat.
„A HR nem adminisztratív támogató funkció többé – stratégiai szereplőként kell helytállnunk egy gyorsan változó világban. A NEXON tapasztalata és az AmCham platformja kiváló lehetőség arra, hogy a jövőnkre valódi hatással legyünk” – hangsúlyozta Bogdán Szilvia.
A NEXON számára kiemelt jelentőségű, hogy vezető munkatársuk hozzájárulhat az AmCham munkájához, elősegítve a hazai és nemzetközi vállalatok közötti tudásmegosztást, együttműködést és fejlődést.
További információ: https://www.amcham.hu/media/amcham-news/new-committee-chairs-announced