Ugrás a tartalomra

Együttműködés az ELTE PPK és a NEXON között

ELTE PPK Emberi erőforrás tanácsadó mesterképzés a NEXON támogatásával!

A NEXON segítségével Emberi erőforrás tanácsadó mesterszak indult az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán. A képzés elindításának támogatásakor a hallgatók és a munkáltatók közös érdekei voltak a középpontban.

A képzés tantárgyi struktúrájának és tartalmának véleményezése során hangsúlyoztuk azt a gyakorlatban is jól érzékelhető tendenciát, hogy a szolgáltató cégek „kénytelenek” egyre erőteljesebben üzleti szempontokat is érvényesíteni az emberi erőforrás menedzsmentben. Azt tapasztaljuk, hogy a HR egyre több szervezetnél kilép a vezetést és a munkaszervezetet kiszolgáló szerepköréből, és üzletfejlesztő partnerként (tanácsadóként) is áll a vezetés mellett. 

Az ELTE PPK négy félévből álló, két éves időtartamú Emberi erőforrás tanácsadó mesterszak létrehozására irányuló kérelmét az illetékes hatóság akkreditálta, 2016 őszén pedig el is indult a képzés. A támogató partnerek számára, eddigi munkájuk elismeréseként Oklevelet adott át a Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet vezetője, Dr. Kereszty Orsolya.

 

 

Az Emberi erőforrás tanácsadó mesterszakot szervező Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet a jövőben is számít a támogató partnerekre, beleértve NEXON-t is.

A NEXON támogatása az alábbi területeken valósulhat meg:

  • vendégelőadások tartására,
  • kihelyezett órák vállalása,
  • szakdolgozatok és tudományos diákköri dolgozatok témavezetése,
  • ösztöndíj felajánlása,
  • projektben való részvétel vagy – munkaszerződés alapján – munkalehetőség biztosítása,
  • a képzési struktúrának, a szaknak és a kutatási profilnak megfelelő pályázatok közös szervezése és lebonyolítása,
  • közös kutatások és az eredmények közös disszeminálása,
  • részvétel az Emberi erőforrás tanácsadó szak időszakos felülvizsgálatában,
  • szakmai gyakorlati hely biztosítása (külön megállapodás alapján: 30 óra a II. és III. félévben, 110 órás intenzív terepgyakorlat a IV. félévben).

 

A NEXON kész kivenni részét a két éves időtartamú mesterképzés megvalósításában, segítve a hallgatókat a piacképes szakmai tudás és tapasztalatok megszerzésében.

Share Everywhere

Lépjünk kapcsolatba
 
Ügyfélszolgálatunk száma: +36 1 450 2210
Központi telefonszámunk: +36 1 465 5100