dr. Henczi Lajos a NEXON oktatási tanácsadója új könyvében mutatja be a felnőttképzést érintő legfrissebb jogszabály változásokat.
Tartalmi ismertető
A könyvet elsősorban azoknak a kiválóságoknak ajánlom, akik a felnőttképzési szakmában dolgoznak, vagy ezen a területen folytatják tanulmányaikat.
A könyv elkészítéséhez a szókratészi módszert alkalmaztam, amihez csak meg kellett hallanom az új felnőttképzési jogszabályok megjelenését követő számtalan kérdést és témafelvetetést. Ezek után igyekeztem a jogszabályok dzsungelében és a felnőttképzési praxisban megkeresni a válaszokat, s a meglelt „bölcsességeket”, mint szorgalmas és lelkiismeretes felnőttképzési szakértő lejegyzeteltem, bízván abban, hogy a közkinccsé tett elvek mielőbb cselekedeteink alapját is jelentik majd.
A könyv tartalma két fókusszal rendelkezik: az egyikben az új felnőttképzési rendszer bemutatása áll, a másik fókuszt pedig az intézményi és szolgáltatásmenedzsment kérdései alkotják.
Köszönöm Mátyus Mihály szakértő kollégám Előszóban megírt gondolatait, aki „örül ennek a műnek, mert szerzőjének szakmai tapasztalata és a bemutatott részletek hitelesen szolgálják a felnőttképzés megújítását”.
Dr. Henczi Lajos
A kiadványról bővebben a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó weboldalán tájékozódhat.