Ugrás a tartalomra

Indul a harmadik OBB

A 2 millió forint összdíjazású verseny szakmai presztízst és fejlődési lehetőséget biztosít a bérszámfejtőknek, amit idén Bérügyviteli Klub indításával is segít a NEXON.

Jelentkezzen a III. Országos Bérügyviteli Bajnokságra április 15-ig!

A NEXON harmadik alkalommal indítja útjára az Országos Bérügyviteli Bajnokságot a Budapesti Gazdasági Főiskola, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakmai támogatásával.

Az ötfordulós, bruttó 2 millió forint összdíjazású verseny lehetőséget biztosít a bérügyvitelben dolgozók számára, hogy a jelenleginél jóval nagyobb elismerést vívjanak ki maguknak és az elmúlt 15-20 évben alaposan átalakult szakmának. 

Tavaly ezren vettek részt a második Országos Bérügyviteli Bajnokságon, közülük Varjú Alexandra, IBUSZ Utazási Irodák Kft. munkatársa végzett az első helyen, kiérdemelve ezzel a „Bérügyvitel bajnoka” címet.

A díjátadást követően elmondta, hogy eredetileg a Műszaki Egyetemre járt, de a munkaügyi területen tudott elhelyezkedni, ezért átképezte magát, s a munkaügy után a bérügyvitelt választotta, amiből "nagy szerelem lett", ami azóta is tart.

Célunk a naprakész tudás elősegítése 

A bérügyviteli munkatársak lelkiismeretes és szakszerű munkája nélkül nincs sikeres vállalat. Alkalmazkodniuk kell a gyakori adó- és munkaügyi jogszabályváltozásokhoz, miközben a számfejtésben és a kötelező hatósági adatszolgáltatásokban elkövetett tévedésekért esetenként akár sok millió forintos büntetést róhatnak ki munkaadójukra. A munkabérek kifizetésének pedig akár egyetlen napos csúszása képes címlapokra repíteni egy céget.

Reményeink szerint az Országos Bérügyviteli Bajnokság megszervezése a közvélemény és a döntéshozók figyelmét is ráirányítja erre a fontos, de sokszor nem kellően megbecsült szakmára, egyben rendszeres megmérettetési és tanulási lehetőséget biztosít a szakembereknek.  A harmadik alkalommal meghirdetett versennyel segíteni kívánjuk az adótudatosság növelését és az önkéntes jogkövetés megszilárdulását is. 

Bárki benevezhet

A bajnokságra – munkaviszonytól, munkatapasztalattól függetlenül – bárki benevezhet! Várjuk a felsőoktatásban tanulók jelentkezését is! 
A versenyfeladatok egyik bérügyviteli szoftver ismeretéhez sem köthetőek

2 millió forint összdíjazás

A NEXON bruttó 2 millió forintot fordít a legtöbb pontszámot elérő tíz versenyző díjazására, amelyből az első helyezett bruttó 600 ezer forintot, a második bruttó 400 ezer forintot, míg a harmadik helyezett bruttó 300 ezer forintot vihet haza.

A bajnokság további hét helyezettje 100-100 ezer forintos díjazásban részesül.

Az MKIK oklevéllel ismeri el a bajnokság első tíz helyezettjének teljesítményét, elősegítve szakmai karrierjüket.  

A hallgatói jogviszonyban álló azon résztvevők számára - akik bekerülnek a 30 legjobb teljesítményt nyújtó versenyzői körbe – a NEXON ösztöndíjat, továbbágyakornoki munkahelyet ajánl fel.

A klubban elmeséljük

Az idei verseny újdonsága – elfogadva a tavalyi verseny résztvevőinek javaslatát –, hogy az online fordulókat követően Bérügyviteli Klubot is szervezünk, amely alkalmat ad a személyes találkozásra a feladatkészítőkkel, valamint – a BGF és a NAV előadói közreműködésével – a forduló témáihoz kapcsolódó adóellenőrzési tapasztalatok, aktualitások, illetve jogszabályi összefüggések bemutatására, megvitatására.

A bérügyviteli klub ajtaja azok számára is nyitva áll, akik nem indulnak a versenyen.

Jelentkezzen most a versenyre! Jelentkezési határidő: 2015. április 15.

Legyen ön a bérügyvitel országos bajnoka 2015-ben!

 

Share Everywhere

Lépjünk kapcsolatba
 
Ügyfélszolgálatunk száma: +36 1 450 2210
Központi telefonszámunk: +36 1 465 5100