Ugrás a tartalomra

Kegyelem a régi OKJ-s formának

2012-ben három csapás is érte a felnőttképzés piacát, de az OKJ-s képzések egy kis haladékot kaptak.

Ebben az esztendőben három nagy csapás érte a felnőttképzés piacát. 

Az első botütés a szakképzési hozzájárulást érte, amelynek következtében 2012. január elsejétől már nem lehetett ezt a forrást (annak egy részét) a saját dolgozók képzésére felhasználni. Pedig a munkaadók személyzetfejlesztési tevékenységébe már kezdett egészen jól beépülni ez a forrás és serkentette a munkahelyi képzéseket. 

A második botütésnek az tekinthető, hogy az új OKJ meghatározza a piacon értékesíthető OKJ-s képzések időtartamának alsó értékét (a minimális óraszámot.) Ennek értelmében a felnőttképző intézmények csak a minimális óraszámon felül (legfeljebb azzal egyezően) határozhatják meg a képzés időtartamát. 

A harmadik botütésnek azt tekintjük, hogy a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelettel új mederbe terelték az OKJ-t (részben kidobták a régit), s a tervek szerint az OKJ-s képzéseket 2013. január 1-jétől már csak az új szabályok szerint lehetett volna indítani. Nos, ennek a botütésnek az erejét vették vissza egy kicsit. A szakképzéssel foglalkozó – nagyon hosszú című   331/2012. (XI. 28.) Korm. rendelet értelmében az új OKJ előírásait még nem kell 2013. január 1-től alkalmazni. A felnőttképzés szereplői mintegy 8 hónapos kegyelmi időt kaptak, az iskolarendszeren kívüli szakképzésben 2013. szeptember 1-jétől kell csak alkalmazni az új szabályokat.

A NEXON 2013. tavaszán újra meghirdeti OKJ-s képzéseit a régi feltételekkel. (Az erre vonatkozó információk hamarosan láthatóak lesznek képzési honlapunkon:  http://kepzes.nexon.hu).  Reflektálva az érdeklődők igényeire két formában kínáljuk a Bérügyintéző és a Társadalombiztosítási ügyintéző szakképesítéseket:

  • tanfolyami képzés keretében, a Budapesti Gazdasági Főiskolával közösen, 120-120 órában;
  • blended learning keretében, azaz vegyes, jelenléti és távoktatásos tanulási formában, 50 órában, felhasználva a NEXON Moodle e-learninges keretrendszerét.

Különösen a vegyes (blended learning) képzést ajánljuk az érdeklődők figyelmébe, amely egyéni tanulásra épül, s csak a nélkülözhetetlen mértékig – konzultációs céllal   kell részt venni a jelenléti (tanfolyami) képzésben. Ezt a vegyes tanulási formát az e-lerning keretrendszerből elérhető, szakértőink által kellő részletességgel kidolgozott tananyagok támogatják, amelyből a releváns tartalmi elemek egyéni tanulás keretében jól elsajátíthatók. Gyakran halljuk a felnőttektől, hogy „szeretek tanulni, csak ne tanítsanak”. Nos, ez a vegyes tanulási forma a felnőttek önállóságára épít, akiknek sokszor gondot okoz eljárni a képzésekre, helyette a „lyukas óráikat” használják fel a tartalom elsajátítására. Ehhez persze jó tananyag kell, amely a mi esetünkben rendelkezésre áll!

Várjuk partnereinket 2013-ban is régi-új képzéseinkre!  

Share Everywhere

Lépjünk kapcsolatba
 
Ügyfélszolgálatunk száma: +36 1 450 2210
Központi telefonszámunk: +36 1 465 5100