Ugrás a tartalomra

Lezárult a szavazás

Több mint 1200 szavazat alapján osztjuk el az adományt

December elején arra kértük partnereinket, hogy szavazatukkal segítsenek eldönteni, hogy négy társadalmi szervezet között milyen arányban osszuk el a támogatásra szánt 3 millió forintot.

A szavazást ezennel lezárjuk és

 

köszönjük több mint 1200 partnerünknek, hogy leadták a voksukat!

Íme az eredmény:

  • A szavazatok 42%-át az Autizmus Alapítvány kapta, így a nyári táboruk megszervezését és lebonyolítását 1.260.000 forinttal tudjuk támogatni.
  • 28%-ot kapott a Lámpás '92 Alapítvány, így nekik 840.000 forintot utalunk, amiből értelmi fogyatékos fiataljaik csömöri otthonában étkezőt és közösségi teret szeretnének kialakítani.
  • A szavazatok 20%-a alapján 600.000 Ft jut az Egy Csepp Figyelem Alapítvány Belevalók programjának folytatásához. A program keretében óvodai és alsó tagozatos pedagógusoknak nyújtanak elméleti és gyakorlati információt, hogy felkészülten fogadhassanak cukorbeteg gyerekeket.
  • A szavazatok 10%, így 300.000 Ft jutott a Szent István Zenei Alapítványnak a Pastorale című, óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló, művészeti sorozat megvalósítására.

 

Év végi szavazás

Share Everywhere

Lépjünk kapcsolatba
 
Ügyfélszolgálatunk száma: +36 1 450 2210
Központi telefonszámunk: +36 1 465 5100