Ugrás a tartalomra

NEXON hullámhossz – átértünk a Balatonon!

A NEXON-nál kiemelten fontos számunkra kollégáink jólléte, ezért munkáltatóként számos sport- és egészségmegőrző programot kínálunk. 

Futunk, kerékpározunk, focizunk, túrázunk és nemrég bebizonyítottuk, hogy a vízben is otthon vagyunk: részt vettünk első alkalommal a Balaton-átúszáson!

Idén a rendezvényt kétszer is el kellett halasztani az időjárás miatt, így végül a harmadik időpontban tudtak rajthoz állni a résztvevők. Bár emiatt a nexonos csapat kissé megfogyatkozva indult, annál lelkesebben vetettük bele magunkat a tó 5,2 kilométeres távjába Révfülöptől Balatonboglárig. A közel 30 ezres mezőnyben mindenki külön küzdött a nappal, a széllel, a hullámokkal – és önmagával.

A mi versenyzőink mindannyian sikeresen teljesítették a távot, méghozzá szép eredményekkel, mindenki 3 órán belül!

Külön büszkék vagyunk azokra, akik most első alkalommal vágtak neki az átúszásnak – hatalmas teljesítmény, amely inspiráló példát mutat a többieknek is.

Azok sem maradnak le, akik idén nem tudtak velünk tartani: jövőre mindenképpen bepótolják, így még nagyobb csapatban, még nagyobb lendülettel vágunk majd neki a hullámoknak!

Gratulálunk minden résztvevőnek!

A sport és az egészségmegőrzés a NEXON értékei között kiemelt helyen szerepel. Hisszük, hogy a közös sportélmények nemcsak az egészségünket támogatják, hanem erősítik a csapatszellemet is – parton, foci, vagy futópályán vagy éppen a Balaton hullámain.

Munkáltatóként számunkra kiemelt cél, hogy kollégáink egészségesen, motiváltan és támogató közösségben érezhessék magukat – a sportban és a mindennapokban egyaránt.

NEXON_Balaton

Share Everywhere

Lépjünk kapcsolatba
 
Ügyfélszolgálatunk száma: +36 1 450 2210
Központi telefonszámunk: +36 1 465 5100