Ugrás a tartalomra

OBB 3. forduló feladatairól

A versenykiírásnak megfelelően augusztus 15-étől voltak elérhetők a feladatok az e-learning keretrendszerben, melyek – összességében – az eddigiekhez képest nehezebb próbatétel elé állították a versenyzőket.

20 pontot érő első feladat elsősorban a gazdasági szervezetek tulajdonosaira vonatkozó – egyes, sokszor gyakorlati nehézséget jelentő – társasági és társadalombiztosítási normaelemek témaköreit dolgozta fel, s kitért többek között: 

  • a gazdasági társaságok tevékenységében való személyes közreműködésre,
  • a társas vállalkozókra vonatkozó kiemelt rendelkezésekre, ideértve az ügyvezetést ellátó tulajdonosok és nem tulajdonosok társadalombiztosítási jog szerinti megítélésének kérdésére is.

A kérdésekre adott helyes válaszokból megtudhattuk például, hogy egy gazdasági társaság magánszemély tulajdonosa személyes közreműködésre, azaz a társaság tevékenységében való személyes részvételre – a jogszabályi rendelkezések szerint – semelyik gazdasági társasági formában nem kötelezett.

 

Az 50 pontot érő második feladat hat részből állt, melyek a munkáltatót terhelő szakképzési, továbbá szociális hozzájárulási kötelezettségekre és kedvezményekre irányították rá a figyelmet, és kiemelten foglalkoztak a gyakorlatban sok értelmezési nehézséget okozó kedvezmények szabályaival, például a gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben vagy gyermeknevelési támogatásban részesülők után érvényesíthető adókedvezmények kettős időbeli korlátjával. Kitértek a szakképzettséget nem igénylő munkakörben foglalkoztatottakra, illetve a 25 év alatti munkavállalókra, pályakezdőkre is. A feladatokban nyomon követhettük a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás kedvezményrendszerének kapcsolatát is.

A) feladat (14 pont):
Egy korlátolt felelősségű társaság részfoglalkozású alkalmazottja háromgyermekes édesanya. A dolgozó heti 20 órás foglalkoztatással járó munkaviszonyban áll a társasággal. Munkaszerződése alapján a havi bére 280 000 Ft. Több kiegészítő információt is kaptak még a versenyzők, amelyek alapján ki kellett számítani a dolgozó részére 2015. július és augusztus hóra járó bruttó jövedelmet terhelő szociális hozzájárulási adó (48.600 Ft.; 61.100 Ft.) és szakképzési hozzájárulás fizetési kötelezettséget (2.700 Ft.; 4.200 Ft.). Az A) feladat záró kérdése arra vonatkozott, hogy melyik év melyik hónapjára érvényesíthető utoljára szociális hozzájárulási adó kedvezmény. (2017. július hó)

B) feladat (6 pont):
Az A) feladatban szereplő dolgozó egy részvény társaságnál kedvezőbb álláslehetőséget kap, ezért 2015. október 1-jétől munkahelyet vált. Új munkáltatójánál a havi bruttó bére 350 000 Ft. Heti munkaideje és munkaköre azonos előző munkaviszonyával. A dolgozó kérelmére a kincstár újabb igazolást ad ki a gyermekgondozási segély részére történő folyósításának adatairól, illetve ismét igazolást állít ki a dolgozó családi pótlékra való jogosultságáról. A dolgozó az igazolásokat új munkáltatója részére is átadta. A kiegészítő információkat is figyelembe véve a versenyzőknek a dolgozó részére 2015. október hóra járó bruttó jövedelmet terhelő szociális hozzájárulási adó (67.500 Ft.) és szakképzési hozzájárulás fizetési kötelezettséget (3.750 Ft.) kellett pontosan meghatározni.

C) feladat (6 pont):
Egy korlátolt felelősségű társaság részfoglalkozású alkalmazottja kétgyermekes édesanya. A dolgozó heti 30 órás foglalkoztatással járó munkaviszonyban áll a társasággal. Munkaszerződése alapján a havi bére 310 000 Ft. A versenyzőknek a dolgozó részére 2015. július hóra járó bruttó jövedelmet terhelő szociális hozzájárulási adó (69.200 Ft.) és szakképzési hozzájárulás fizetési kötelezettséget (4.650 Ft.) kellett kiszámítani.

D) feladat (6 pont):
Egy korlátolt felelősségű társaság alkalmazottja leánykora óta a cégnél dolgozik. Időközben férjhez ment, két fia született. Gyermekei születésekor gyermek gondozása céljából fizetés nélküli szabadságot vett igénybe, majd második gyermeke hároméves kora után 2012. június 27-től újra munkába állt. A dolgozó heti 40 órás foglalkoztatással járó munkaviszonyban áll a társasággal. Munkaszerződése alapján a havi bére 430 000 Ft. A versenyzőknek választ kellett adni arra a kérdésre, hogy pontosan mennyi a dolgozó részére 2015. július hóra járó bruttó jövedelmet terhelő szociális hozzájárulási adó (116.100 Ft.) és szakképzési hozzájárulás fizetési kötelezettség (6.450 Ft.).

E) feladat (6 pont):
Egy részfoglalkozású alkalmazott heti 30 órás foglalkoztatással munkaviszonyban áll egy korlátolt felelősségű társasággal. Munkaszerződése alapján a havi személyi alapbére 120 000 Ft. Azt kértük a versenyzőktől, hogy számítsák ki a dolgozó részére 2015. július hóra járó bruttó jövedelmet terhelő szociális hozzájárulási adó (21.525 Ft.) és szakképzési hozzájárulás fizetési kötelezettséget (1.800 Ft.)

F) feladat (12 pont):
Egy részfoglalkozású alkalmazott heti 20 órás foglalkoztatással munkaviszonyban áll egy társasággal. Munkaszerződése alapján a havi személyi alapbére 80 000 Ft. Először azt kellett meghatározni, hogy mennyi szociális hozzájárulási adókötelezettség terheli a munkáltatót a dolgozó részére 2015. július, illetve augusztus hónapra elszámolt jövedelem után. (Július: 8.100 Ft.; augusztus: 14.350 Ft.) Azt is ki kellett számítani, hogy mennyi a munkáltatót terhelő szakképzési hozzájárulás kötelezettség a dolgozó részére 2015. július, illetve augusztus hónapra elszámolt jövedelem után. (Július: 450 Ft.; augusztus: 1.200 Ft.)

A forduló 15-15 pontot érő harmadik és negyedik (Feleletválasztós és Igaz-hamis) feladatai – többek között – a táppénz, a munkaviszony megszűnésekor fizetendő munkabér, a felmondási idő, a munkaviszony megszűnése, a végkielégítés kérdésköreit érintették. Mindezek keretében például el kellett dönteni annak az állításnak az igaz-hamis voltát, hogy a „Munkáltatója egyik munkavállalóját a bíróság jogerős ítélettel foglalkozása gyakorlásától eltiltotta. Az ítélet hatálya kiterjed a munkavállaló munkaviszonyára, így a munkavállaló munkaviszonya automatikusan megszűnik”. (Hamis) A feleletválasztós kérdések egyike például arra kereste a helyes választ, hogy „Munkavégzésére tekintettel biztosítottnak minősül-e a) az egyszerűsített foglalkoztatás keretében végzett munka alapján a foglalkoztatott; b) az iskolaszövetkezet tagjaként munkát végző nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányait folytató foglalkoztatott; c) Magyarországon a hazai gazdasági társaság külföldi fióktelepénél munkát végző foglalkoztatott”. 

(Henczi Lajos)

Share Everywhere

Lépjünk kapcsolatba
 
Ügyfélszolgálatunk száma: +36 1 450 2210
Központi telefonszámunk: +36 1 465 5100