Ugrás a tartalomra

OBB: részeredmények

Már két online fordulót teljesítettek a résztvevők. A feladatok gondolkodtatóak, hiszen a szakma megmérettetése a cél, de a második forduló még eredményesebb lett.

Augusztus 20-án zárult le a NAV, a BGF és a NEXON által szervezett I. Országos Bérügyviteli Bajnokság 2. on-line fordulója. A leadási határidő a négy napos ünnepre esett, de ügyeletes kollégáink elmondták, hogy a feladatok leadása zökkenőmentesen zajlott le.

A második fordulón is maximálisan 100 pontot érhettek el a versenyzők. A bajnokság a szakma megmérettetése, ezt a feladatok nehézsége is bizonyítja: míg az első fordulóban az átlagpontszám 51 volt, addig a másodikban már 57 pont.  Jelenleg a harmadik on-line forduló zajlik, amelynek leadási határideje szeptember 20.  A 4. on-line forduló után a legjobb eredményt elért 30 versenyző egy tantermi fordulóban méri össze tudását. Az összesített pontszámok alapján novemberre dől el, hogy ki lesz a Bérszámfejtés Bajnoka.  

DÍJAZÁS

  •  A bruttó 2 millió forint összdíjazású bajnokság nyertesei pénzbeli, illetve tárgyi jutalomban részesülnek. 
  • A bajnokságban legtöbb pontszámot elérő 100 résztvevő a NAV, a BGF és a NEXON képviselői által aláírt, szakmai kiválóságot igazoló Tanúsítványt kap.
  • Azoknak a résztvevőknek, akik szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói és kiemelkedő eredményt érnek el a versenyben, a NEXON ösztöndíjat, továbbá féléves gyakornoki munkahelyet biztosít.

A bajnokság menetét és feladatait az érdeklődők a www.berugyvitelibajnoksag.hu oldalon követhetik figyelemmel! 

Share Everywhere

Lépjünk kapcsolatba
 
Ügyfélszolgálatunk száma: +36 1 450 2210
Központi telefonszámunk: +36 1 465 5100