Ugrás a tartalomra

Országos HR konferencia

Június 3-án a XXV. Országos HR konferencia és kiállítás nyitónapján a NEXON ügyvezetője, Ocskay Szilárd kerekasztal-beszélgetésen vett részt.

A „25 éve a pályán, a szakma és a személyes fejlődés kihívásai” témában beszélgetőpartnere volt dr. Szemerédi Katalin (Egis Gyógyszergyár Zrt.), Tarnai Dezső (Knorr-Bremse Hunágria Kft.) és dr. Poór József (SZIE GTK MHR).

Az elmúlt 25 évben egyetlen dolog volt állandó: a változás. Hatalmasat fejlődött a bennünket körülvevő technológia, megváltozott a gazdasági környezet, csakúgy, mint a „HR alanya", a munkavállaló. A szigorú személyzeti vezetőből, aki a rendszerváltás előtt a hatalom megtestesítője volt, mára szolgáltató, üzletet támogató menedzser lett. A munkavállalói oldalon is egyértelműen megnőttek és megváltoztak az igények. Ma a munkahely megőrzése mellett (helyett), már inkább a tudatos karrierépítés és az önmegvalósítás jellemzi a munkavállalókat.

Sokat változtak az igények a vállalati kommunikációval kapcsolatban is. Mi is egyre több eszközt vetünk be mind a külső, mind a belső kommunikáció támogatására. Ennek ellenére azt tapasztalom, hogy munkavállalói oldalról ez a terület kapja a legtöbb kritikát, ezzel a legelégedetlenebbek a munkatársak. Igyekszünk megfelelni az elvárásaiknak, nyitottak vagyunk az ötleteikre. Egy amerikai utazásom alkalmával bemutattak egy szoftvert, ami a dolgozók napi hangulati értékét méri és lehetőséget biztosít a menedzsment számára akár a napi hangulatingadozások kezelésére is. Ebben a tényben számomra nem is maga a szoftver volt érdekes, hanem hogy a tengerentúlon a munkavállalók valóban használják a lehetőséget a mindennapos visszajelzésre.

Aktuális mostanság az X, Y és Z generációk kérdése. Ezek mellett területünkön komoly problémaként jelenik meg a szakma "öregedése", egyre nehezebb megfelelő utánpótlást biztosítani a nyugdíjba vonuló kollégák helyére. A bérszámfejtési szakma ma már nem mondható kedveltnek és a megfelelő képzés is hiányzik. Ezt a helyzetet saját utánpótlás programmal, illetve egy országos szakmai bajnoksággal próbáljuk kezelni. Utóbbit a NAV-val és a BGF-fel közösen szervezzük, idén harmadik alkalommal.

Share Everywhere

Lépjünk kapcsolatba
 
Ügyfélszolgálatunk száma: +36 1 450 2210
Központi telefonszámunk: +36 1 465 5100