Elfoglalt? Lemaradt az elmúlt hét HR- és IT-híreiről? Képbe hozzuk!
Idén első alkalommal összesítette a hazai üzleti élet legbefolyásosabb személyiségeit a Világgazdaság és a Marketing & Media magazin. A Top 101 Legbefolyásosabb üzleti döntéshozó összeállítás azokat a személyeket rangsorolja, akiket 2015-ben a szakmai zsűri a magyarországi üzleti világ legbefolyásosabbjai közé választott. A lista dobogósai: 1. Csányi Sándor (OTP Bank), 2. Spéder Zoltán (FHB), 3. Bogsch Erik (Richter Gedeon).
A magyarországi hiányszakmák tízes listáját már hatodik éve a szakmunkások vezetik, második helyen a sofőrök, a harmadik helyen pedig a mérnökök állnak - közölte a Manpower Munkaerő-szervezési Kft. éves tehetség felmérésének eredményeit. A vizsgálatban 750 vállalat HR-szakemberét kérdezték a magyarországi hiányszakmákról és az ezzel kapcsolatos problémákról.
A diákmunka rendkívül elterjedt: a felnőtt magyar diákok több mint harmada jelenleg is dolgozik tanulmányai mellett, egy másik harmad pedig most éppen nem, de korábban már végzett valamilyen munkát a tanulás mellett. A tanulók ötöde még nem dolgozott tanulmányai mellett, de már a közeljövőben, a következő félévben tervezi, hogy így tesz. Idén leginkább a termelő- illetve gyártóüzemek egyszerű betanítást igénylő pozíciók, adatrögzítő, archiváló vagy éppen szezonális munkák várják a dolgozni akaró diákokat.
Az vezet eredményre, ha az embereket nem motiváljuk a változásokra, hanem kihívás elé állítjuk őket, és izgalmat keltünk bennük a változások érdekében. Ez már önmagában motiváló. A csapatépítő tréningek vagy más tréningek kevéssé hoztak hosszútávra kiható változásokat – több száz vállalatnál folytatott vizsgálat kimutatta: 3-30 százalékban valósultak meg azok a szándékok, amelyeket ezeken a programokon elhatároztak.
A külföldről származó jövedelem akkor adóztatható meg, ha a magánszemély az ország belső szabályzata szerint magyar adójogi illetőségű. Az adóztatás jogát csak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló nemzetközi egyezmények korlátozhatják.
Új szolgáltatást kínál az egyik amerikai álláskereső portál. Az életrajz elemzéséből megmondja az elérhető átlagos bért.
A végkielégítés az Szja törvény alapján nem önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül és 16%-os személyi jövedelemadó terheli. Milyen járulékot kell vonni a végkielégítésből?
Kevesebb adó terhelheti a béren kívüli juttatásokat a jövő évi adótörvények alapján.
A motivációs levél megfogalmazásakor azokat a kompetenciákat támasztják alá a jelentkezők személyes példákkal, amelyeket a munkaadó a hirdetésben előnyként jelöl meg. A jelöltek igyekeznek eladni magukat, ebben semmi újdonság nincs. A self barndingazonban komoly fejfájást okoz azoknak, akiknek a jelöltek között meg kell találni azt az embert, akire valójában szükségük van.
Varga Mihály a 2016-os büdzsét az adócsökkentés költségvetésének nevezte és kiemelte, az szja-kulcs 16-ról 15 százalékra mérséklésével 120 milliárd forintot hagynak a családoknál, a sertés tőkehús áfájának csökkentése körülbelül 25 milliárd forintot, a két gyermeket nevelő családok adókedvezményének növelése pedig 15 milliárd forintot jelent, az állami közszolgáltatások díjának, illetékeinek csökkentése pedig 10 milliárd forintos nagyságrendű lesz. A javaslatban a hiány 761,6 milliárd forint lesz, míg az államadósság a GDP 73,3 százalékra csökkenhet jövő év végére.
Egyre több közepes és nagyvállalat ismeri fel a munkáltatói márkaépítésben rejlő lehetőségeket. Annak érdekében, hogy ez a speciális szakterület minél több figyelmet és publicitást kapjon, az Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) elnöksége döntött az Employer Branding tagozat létrehozásáról.
A Youtube tavaly októberben vezette be a másodpercenként 60 képkockás videók lejátszását, és ezt hamarosan az élő műsorokra is kiterjesztik.
A múlt héten ingyenes kiadást kapott a MemSQL, az egyik leggyorsabb SQL-alapú adatbáziskezelő, ami NoSQL-alapú társaira jellemző teljesítményt biztosít ACID paradigmák mellett.