Elfoglalt? Lemaradt az elmúlt hét HR- és IT-híreiről? Képbe hozzuk!
Folyamatosan frissülő humánerőforrás-térkép készül, elősegítve, hogy a hátrányos helyzetben élők a valós és állandóan változó munkaerő-piaci igényeknek megfelelő szakmát tanulhassanak.
A program részeként duális szakképzési és felnőttképzési klaszter jön létre, elősegítve a leghátrányosabb helyzetű megyékben élő munkanélküliek foglalkoztatását és társadalmi felzárkózását.
2060-ra az ország lélekszáma 2 millióval, 7,9 millió főre fog csökkenni, ahol a 65 éven felüliek két és félszer többen lesznek, mint a 14 éven aluliak - derül ki a KSH Demográfiai Portréjában. Hosszú távon kiszámítható családpolitikára van szükség a születések számának növeléséhez. Jelenleg a népesség valamivel több mint hatoda elmúlt 65 éves, de csak minden hetedik magyar 15 év alatti.
Átlagosan a végzett hallgatók negyede-harmada nem kap oklevelet, mert nincs meg a szükséges középfokú nyelvvizsgája, de vannak intézmények, ahol ez az arány 50-60 százalék. A tavaly indult diplomamentő programban 9000 fiatal 800 tanfolyamon vett részt, az ezt követő nyelvvizsgák 90 százalékban sikerrel zárultak.
A tavalyi második negyedévhez képest 16 százalékkal emelkedett a havi hirdetésszám, így júniusban minden idők legtöbb új hirdetését adták fel a cégek az online felületeken. A Balaton környékén a legkiemelkedőbb a keresletben megfigyelhető ugrás: a kereskedelmi szektor 30 százalékkal több pozíciót hirdetett meg, mint tavaly ilyenkor.
Mi történik a lakáscélú támogatásra igényelt cafeteriaval, ha munkahelyet váltunk?
Alacsonyabb magyar nyugdíjra számíthatnak azok a magyar munkavállalók, akik Albániában, Macedóniában, Törökországban vagy az Egyesült Államokban szereztek biztosítási időt, de Magyarországon is van legalább 20 év szolgálati idejük.
Mindenki találkozott már az ún. "nagy generációval", amely távoztával a cég óriási mélyrepülésbe kezdett, és amiből csak évek múlva tudott kikászálódni a csapat. Az igazán kiemelkedő vezetők ezért nem félnek jóval azelőtt szembenézni az utánpótlás szükségével és kezelni azt, mielőtt tényleg le kell hozni a kifulladt kezdőcsatárokat. A tehetséggondozás évek óta versenyelőnyt jelent azon cégek számára, amelyek tudatosan beépítik stratégiai tervezési folyamatukba. A sikeres vezető utánpótlás öt alapfeltétele.
Az amerikai kormány egy hónapja még azt állította, hogy 4,2 millió jelenlegi és volt szövetségi alkalmazott adatait törték fel. A további vizsgálatok során azonban kiderült, hogy egy másik, a júniusban ismertetett esettel kapcsolatban álló kibertámadás során további 21,5 millió személy adatait szerezték meg.
A félvezető csipek kutatásának szakértője, az IBM évtizedeken át dolgozott azon, hogy a mikrocsipeket joggal hívhassák így. A miniatürizálási kísérletek dollármilliárdokat emésztettek fel, de a kutatás nem volt hiábavaló: mostanra elkészültek a világ első, 7 nanométeres tranzisztorokat tartalmazó processzorával.