Elfoglalt? Lemaradt az elmúlt hét HR- és IT-híreiről? Képbe hozzuk!
A legtöbb ember, aki új munkába vág bele, szívesen tanul és lelkesen hajtja végre a feladatait. Néhány év elteltével azonban az izgalom elmúlik, és azok a feladatok, amelyek annyira magával ragadóak voltak az első időszakban, hétköznapivá válnak, és elillan belőlük a kihívás izgalma. A jó vezető feladata, hogy észrevegye, ha a munkatársa már nem, vagy nem eléggé motivált. Időben fel kell ismerni a jeleket, mielőtt túl késő lenne. A kiégés első jelei - mire figyeljünk?
2016-ban a Bérgarancia támogatás maximuma 1 188 500 forint. A felszámoló a támogatási igény meghatározása során a támogatásra jogosult gazdálkodó szervezetnek a jogosultakkal szemben, a bérfizetési napon fennálló bértartozását, de egy felszámolási eljáráson belül jogosultanként legfeljebb a tárgyévet megelőző második év - Központi Statisztikai Hivatal által közzétett - nemzetgazdasági havi bruttó átlagkeresetének ötszörösét veheti figyelembe.
Tízből két embernek van diplomája Magyarországon. Az uniós átlag sem sokkal magasabb, tízből három, de a tagországok közül így is az alsó harmadban helyezkedünk el, 23 százalékos arányunkkal. Az oktatásra fordított összeg a növekedés helyett csökken.
Az elmúlt tíz évben 29 ezerről 2014-re 14 ezerre csökkent a munkaügyi perek száma, amely kifejezett kormányzati cél volt. Az elhúzódó munkaügyi perekkel akart leszámolni a kormányzat, illetve az is cél volt, hogy az elbocsátott dolgozók pereskedés helyett inkább keressenek új munkahelyet minél gyorsabban.
Bár a jövő a felhőalapú megoldások felé mutat és lassan a magyar vállalkozások is felzárkóznak, az IT alapú munkavégzés, a különböző szoftverek használata még nem elterjedt hazánkban. Gyakori probléma a munkahelyeken, hogy a dolgozók kevés és rossz minőségű gépeken és eszközökön dolgoznak. A magyar cégek 8 százaléka vett igénybe 2014-ben felhőalapú szolgáltatást, ami jelentősen elmarad a 19 százalékos uniós átlagtól. A legnagyobb arányt – nem meglepő módon – az informatikai területen mozgó vállalkozásoknál mérték. Pedig minden ezzel foglalkozó felmérés az informatikai költségek csökkenését mutatja ki a felhő egyik legnagyobb előnyeként a vállalatoknál.
Január végéig azok dönthetnek a bevallási nyilatkozat mellett, akik 2015-ben kizárólag a munkáltatótól szereztek jövedelmet, kedvezményt nem érvényesítettek és nem is tudnak, nem tesznek önkéntes kölcsönös biztosító pénztári, nyugdíj-előtakarékossági, valamint nyugdíjbiztosítási nyilatkozatot, írja NAV.
Február 23-án hozhatja meg az Európai Bíróság a döntést a Magyarországot érintő kötelezettségszegési eljárásban, amely a cafeteria-rendszer állami monopolizálása miatt indult. A Európai Bizottság szerint Magyarország súlyosan vétett a közösségi jog ellen, amikor a többi szereplőt kiszorította a piacról azzal, hogy csak az Erzsébet-utalvány adható kedvezményes adókulccsal a munkavállalóknak.
A gyermekgondozási díjra való jogosultság feltétele, hogy az ellátásra való jogosult a gyermeket a saját háztartásában nevelje. Pontosításra került mit is értünk ezen a fogalmi meghatározáson: a szülő akkor neveli a gyermeket a saját háztartásában, ha a gyermek a szülővel közös háztartásban életvitelszerűen együtt él és a gyermeket a szülő neveli, illetve gondozza.
Kedvező változást jelentett az újabb gyermeket vállaló szülőknek a 2015. július 1. napjától életbe lépő jogszabály változás a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvényben. A 2016. január 1. napjától életbe lépett változások a már alkalmazott jogszabály finomításával még kedvezőbb feltételeket teremtettek a gyermekvállaláshoz. Ez év elejétől pontosításra kerültek azon rendelkezések, hogy, ha család a gyermekgondozási díj a gyermekgondozást segítő ellátás (2015. december 31. napjáig gyermekgondozási segély) igénybevétele alatt, illetve annak megszűnését követő egy éven belül újabb gyermeket vállal, a megszületett gyermek után járó ellátás összegének (csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási dj) megállapításakor, a szülő melyik előző gyermeke után megállapított csecsemőgondozási díj naptári napi alapját kell figyelembe venni a „kedvezményszabály” alkalmazásakor.
Tízezer informatikus hiányzik az infokommunikációs iparágból. Annak, hogy nem jelentkeznek elegen, - annak ellenére, hogy jelenleg az informatikusok, programozók rendelkeznek a legjobb munkavállalási kilátásokkal, jó fizetésekkel - a hátterében az állhat, hogy gyakran tartanak a szükséges matematikai tudás mennyiségétől, illetve még mindig nem tartják elég trendinek a szakmát, pedig ma már igen sok, változatos ága van. Miért jó választás az informatikai pálya?
Az Internet Explorer valaha a világ legtöbbek által használt böngészője volt, ennek a korszaknak viszont végleg vége: már régóta nem első a Microsoft böngészője, most pedig a talajt is kirúgták alóla, nem jelenik meg több biztonsági frissítés hozzá. A cég minden régi verzióhoz megszüntette a támogatást, nem jön több javítás az IE 8, 9 és 10-es verzióihoz sem.