Ugrás a tartalomra

Szemlélődni vs. részt venni a gyakorlati képzésben?

Megéri-e bekapcsolódni egy gazdálkodó szervezetnek a felsőoktatási gyakorlati képzésbe, illetve a saját dolgozók képzésébe?

 

Szemtanúi és érintettjei vagyunk a duális képzés, illetve a gyakorlati orientáció térnyerésének mind a szakképzésben, mind a felsőoktatásban. Sokaknak tetszik, hogy egyre nagyobb szerepet játszanak a vállalatok gyakorlati képzésben, amely stabil hátországot jelent a gazdaságnak. Mások erős kritikával illetik a képzési rendszer irányváltását, mert álláspontjuk szerint a mának szól, és nem a holnap fejlődését biztosítja, illetve sokallják az ezzel járó munkáltatói terheket.

Az év elejétől hatályos kormányzati rendelkezések (a gyakorlati képzés normatíváinak mértéke, a tanulói és hallgatói díjazás minimális összege, az elszámolható normatívák; a tanulói és hallgatói díjazás adókötelezettsége stb.) jelentős hatást gyakorolnak a vállalatok attitűdjére a gyakorlati képzésbe való bekapcsolódást illetően. A tapasztalatok szerint egyre több vállalat teszi fel a kérdést: maradjunk továbbra is szemlélődők vagy legyünk résztvevői a közép- és felsőoktatás szintjén kibontakozó gyakorlati képzésnek?

Döntse el ön a helyes választ a NEXON Akadémia március 9-i konferenciáján!

A konferencia küldetése, hogy szempontokat szolgáltasson a résztvevőknek a kérdés megválaszolásához. A konferencia szervezőinek sikerült megnyerni a szakma élvonalbeli szereplőit, akik képesek reális képet felvázolni az optimális döntések kialakításához.

Kattintson a részletes programhoz!

 

 

 

Share Everywhere

Lépjünk kapcsolatba
 
Ügyfélszolgálatunk száma: +36 1 450 2210
Központi telefonszámunk: +36 1 465 5100