Milyen szerződést kell kötnie egy cégnek a saját munkavállalójával, ha belső szakképzésen vesz részt?
A szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvénynek (továbbiakban: Szkt.) a szakképzésben lezajlott átalakítás utólagos hatásvizsgálatából adódó törvénymódosításokról szóló 2023. évi XXXIII. törvénnyel módosított rendelkezéseire figyelemmel az alábbiakról szeretnénk tájékoztatást adni.
2023. július 1-jétől az Szkt. 90/A. §-a rendelkezik a saját foglalkoztatónál teljesített szakirányú oktatásról, így annak megfelelően kell eljárnia mindenkinek, aki 2023. július 1-jétől dönt úgy, hogy saját munkavállalója szakirányú oktatását megszervezi.
Ha a képzésben részt vevő személy a szakmai oktatásban párhuzamosan fennálló, foglalkoztatásra irányuló jogviszonya mellett vesz részt, és e jogviszonyában az őt foglalkoztató tevékenysége kapcsolódik az adott szakma ágazatához, a szakirányú oktatás - a Kormány e törvény végrehajtására kiadott rendeletében meghatározott képzési program alapján - az őt foglalkoztatónál is teljesíthető.
Ebben az esetben a szakirányú oktatás időtartamára a felek - választásuk szerint - a) szakképzési munkaszerződést kötnek, ha annak feltételei egyébként fennállnak, vagy b) a képzésben részt vevő személy meglévő munkaszerződését, illetve kinevezését módosítják. Az így módosított munkaszerződés nem minősül szakképzési munkaszerződésnek akkor sem, ha a munkáltató egyébként szerepel a duális képzőhelyek nyilvántartásában.
A szakképzésről szóló törvény végrehajtására kiadott 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 248. §-a alapján a 2023. július 1-jét megelőzően módosított munkaszerződések tekintetében az Szkt. 128/A. § (4) bekezdése tartalmaz átmeneti rendelkezéseket az alábbiak szerint: „A (3) bekezdéstől eltérően a MódTv1.-gyel megállapított 90/A. § (1) bekezdése szerinti foglalkoztató által a MódTv1. hatálybalépését megelőzően - a duális képzőhelyek nyilvántartásába való felvétele nélkül - megkötött szakképzési munkaszerződés alapján szakirányú oktatás legfeljebb 2023. december 31-éig folytatható.
Az ilyen szakképzési munkaszerződés 2023. december 31-én megszűnik, ha a foglalkoztató duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételére e határidőig nem kerül sor. A korábban a Kormány e törvény végrehajtására kiadott rendeletében foglaltak szerint módosított munkaszerződést - 2023. december 31-éig - szakképzési munkaszerződésnek, a foglalkoztatót pedig az általa folytatott szakirányú oktatás tekintetében duális képzőhelynek kell tekinteni tekintet nélkül arra, hogy a duális képzőhelyek nyilvántartásában szerepel-e.” Tehát 2024. január 1-jével azok a szakképzési munkaszerződések megszűnnek, amelyeket 2023. július 1-jét megelőzően a Vhr. 248. §-a alapján a felek között eredetileg fennálló munkaszerződés módosításával hoztak létre.