Az APEH, a Meh illetékes főosztálya és az IVSZ (Informatikai Vállalkozások Szövetsége) által kezdeményezett párbeszéd lényege, hogy a felek támogassák egymást az elektronikus adózás kibővítésével és általánossá tételével kapcsolatos feladatokban.
A szakmai alapokon nyugvó zártkörű csapatmunkában cégünk a szoftverfejlesztési oldalt képviseli.
A munkacsoport elsősorban két témára fókuszál, az egyik, hogy a már kialakult bevallásokkal kapcsolatosan tapasztalható problémákat szakmailag közelítse meg, a hibás bevallások számát minimalizálja, és a hibák javítását informatikailag is megfelelő módon támogassa, a másik feladat egy olyan jövőbeni elképzelés, melyben egyes újabb bevallások előzetes tesztelési munkájában a projektben résztvevő szoftverfejlesztők is részt tudnának venni.
A 2006. óta jól működő kapcsolatot 2008. végén tovább mélyítettük azzal, hogy a NEXON is IVSZ taggá vált.