Fontosnak tartjuk a felsőoktatásban a gyakorlat orientált képzést, jó tapasztalatokkal ajánljuk más vállalatoknak is a duális együttműködési formát.
A NEXON meghívást kapott a Budapesti Gazdasági Egyetem május 22-én szervezett Duális Nyílt Napjára, amelyen két kollégánk – Zubor Anikó és Henczi Lajos – vett részt.
A „duális állásbörzének” is tekinthető rendezvényen munkatársaink arra törekedtek, hogy az informálódni vágyó fiatalokat megismertessék a NEXON által kínált – még nyitott – duális lehetőségekkel.
A teltházzal megrendezett eseményen az érdeklődők hasznos információkat szerezhettek a duális képzési formáról, valamint találkozhattak annak résztvevőivel: leendő hallgatókkal, egyetemi oktatókkal és kapcsolattartókkal, valamint a duális partnerszervezetek képviselőivel.
A rendezvényen a leendő hallgatók alaposan megismerhették a duális képzés rendszerét, az érintett szakokat és azokat a feladatokat, melyekkel a képzés gyakorlati megvalósítása során szembe kell majd nézniük.
A duális képzés a gyakorlatigényes alap- és mesterképzési szakokon folytatott képzések azon formája, amelyben a szakmailag minősített vállalatoknál folyó gyakorlati képzések tantervi tartalmuknál, struktúrájuknál és a vállalatoknál töltendő, megnövelt óraszámuknál, valamint az e képzési formában megszerezhető munkatapasztalatokkal növelik a hallgatók szakmai kompetenciáját.
NEXON, mint potenciális szakmai gyakorlóhely előzetes jelentkezést hirdetett a BGE PSZK Gazdálkodási és menedzsment, illetve Pénzügy és számvitel szakon 2-2 fős keretszámmal.
A NEXON a jelentkezőket felvételezteti. Akit az egyetem és a NEXON is felvesz, azzal a hallgatóval munkaszerződést kötünk legkésőbb szeptember 30-ig.
Gyakori eset, hogy egy duális képzőhely, mint pl. a NEXON, nem rendelkezik az egyetemi tantervi tartalomhoz szükséges gyakorlati tudás teljes spektrumával, ami látszólag akadálya lehet a duális képzés megszervezésének. Ilyen esetben azonban van mód arra, hogy a szakmailag minősített duális képzőhely (jelen esetben a NEXON) – szervezett formában – delegálja a hallgatót olyan üzleti partneréhez, ahol a nála hiányzó kompetenciákat a hallgató megszerezheti. Ezzel a jó gyakorlatnak számító megoldással a duális képzők nagyon gyakran élnek is.