Ugrás a tartalomra

Lezajlott az első virtuális szoftverbörze

A kiállítás meglátogatásához ezúttal csak egy számítógépre és egy működő internet kapcsolatra volt szükség.

Újra megrendezésre került az elmúlt évtized egyik legsikeresebb IT kiállítása a Szoftverbörze – ezúttal napjaink webes technológiája segítségével virtuális formában. 

A NEXON is fontosnak tartja innovatív kezdeményezések támogatását, ezért saját standdal vettünk részt a kiállításon. Az értékesítés, a projektiroda valamint az ügyfélkapcsolat kijelölt munkatársai várták 3 napon keresztül a látogatókat a NEXON virtuális standján.

A virtuális szoftverbörzén – a hagyományos kiállításokhoz hasonlóan – a látogatóknak lehetőségük volt egy-egy standon kívülről szemlélődni, katalógusokat, termékleírásokat nézegetni, letölteni, prezentációkat megtekinteni. Ezen kívül nevük és e-mail címük megadásával be tudtak lépni a standra, ahol írásban egy chat felületen vagy mikrofon és fülhallgató segítségével akár szóban is feltehették kérdéseiket. Sőt a felület arra is lehetőséget kínált, hogy a látogató és a kiállító egy zárt tárgyalóba vonuljon el, ahol privát beszélgetést folytathatott, illetve file-okat is cserélhettek.

Az új kezdeményezésnek várakozáson felüli sikere volt, a weboldal statizstikája alapján 5333 egyedi látogató járt a kiállításon.

Szoftverbörze virtuális térben való megrendezésének egyik fő oka a költséghatékonyság volt, hiszen a hagyományos informatikai kiállítások megszűnésében jelentős szerepet játszottak a magas kiállítói díjak. A látogatók szempontjából is sokkal kényelmesebb ez a megoldás, hiszen nem kell a helyszínre utazniuk, a nyitva tartás alatt bármikor be-, és kiléphettek, visszatérhettek. Ráadásul a kiállítás díjmentesen várta az informatikai megoldások iránt érdeklődőket.

Share Everywhere

Lépjünk kapcsolatba
 
Ügyfélszolgálatunk száma: +36 1 450 2210
Központi telefonszámunk: +36 1 465 5100