Ugrás a tartalomra

Utókövető konferencia – Júliusi jogszabályváltozásokhoz

Tapasztalatok, esettanulmányok - előzetes kérdésbeküldési lehetőség

A júliusi jogszabályváltozások nyomán számos gyakorlati kérdés és értelmezési bizonytalanság merült fel a mindennapi működés során. Ezért szervezzük meg következő konferenciánkat, amely a korábbi esemény folytatása, egyfajta utókövetés.

Célunk, hogy a már alkalmazásban lévő szabályozások gyakorlati tapasztalatait közösen értékeljük, és választ adjunk a résztvevők által felvetett konkrét kérdésekre.

📌 Miért érdemes részt venni?

  • Első kézből hallhatja a leggyakoribb problémákra adott szakmai válaszokat

  • Lehetősége van előzetesen kérdéseket beküldeni, melyekre a konferencián kitérünk

  • Megoszthatja saját tapasztalatait, és tanulhat mások gyakorlatából

  • Esettanulmányokkal is segítjük az új jogszabályok értelmezését

  • Segít eligazodni a jogalkalmazás szürkezónáiban

  • Szó lesz az év hátralévő részében várható jogszabályváltozásokról is, hogy időben felkészülhessen a következő módosításokra


📩 Kérdéseit már most elküldheti: akademia@nexon.hu


Készüljünk együtt a szabályok gyakorlati alkalmazására, és osszuk meg egymással tapasztalatainkat!

Regisztrálok az utókövető konferenciára

Útókövető konferencia júliusi változásokhoz

 

Share Everywhere

Lépjünk kapcsolatba
 
Ügyfélszolgálatunk száma: +36 1 450 2210
Központi telefonszámunk: +36 1 465 5100