Ugrás a tartalomra

A XI. OBB első fordulójának tanulságai

Az első fordulót követően írásban beérkezett, valamint a Bérügyviteli Klubon résztvevők által felvetett kérdések alapján...

Országos Bérügyviteli Bajnokság tanulságai

Április 20-án, immáron tizenegyedszer a NEXON útjára indította a 2 millió forint összdíjazású Országos Bérügyviteli Bajnokságot, amely továbbra is élvezi a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakmai támogatását.

A feladatokat készítő szakértőink meghallgatták a tavalyi résztvevők körében végzett kutatásban felvetett javaslatokat, ezért az idei első forduló – a visszajelzések alapján – érezhetően könnyebb volt, mint tavaly ilyenkor. Részben ennek is köszönhetően született meg a 63,78 pontos kimagasló átlageredmény, amely tavaly lényegesen alacsonyabb, 46,34 volt.

Az eddig kialakított gyakorlatnak megfelelően az egyes fordulókat követően két fórumon tájékoztatjuk a versenyzőket (és az érdeklődőket).

  1. A zárást követően 10-15 napon belül online találkozásra hívjuk a versenyzőket, ahol a feladatokat kidolgozó szakértők közreműködésével megbeszéljük a forduló tanulságait, illetve a a kérdések vitára okot adó releváns elemeit. Ez a népszerű Bérügyviteli Klub, amelyből az idei első alkalmat 2023. június 1-én rendeztük meg. A klubon nagyszámú érdeklődő volt kíváncsi a kérdések részleteire.
  2. A fordulót követő másik fórum egy igen részletes, jogszabályi hivatkozásokkal megtűzdelt összefoglaló elkészítése és publikálása a bajnokság weboldalán, amelynek elsődleges funkciója a reflektálás a forduló egyes feladatihoz benyújtott észrevételekre és panaszokra. Ennek szellemében – a feladatok sorrendjében – tételesen áttekintjük a felvetéseket és az erre adott szakértői válaszokat.

Az idei első összefoglalóban többek között szóba került:

  • az álláskeresési igazolólap kiadása
  • fizetett szabadsággal kapcsolatban
    • 2005-ben született munkavállalónak hány nap jár 2023-ban
    • igazolás apasági vagy szülői szabadság tartamáról
    • pótszabadság és egy napon született gyermekek (pl. ikrek) kérdésköre (gyermekenként vagy eseményenként jár?)
    • mi a helyzet egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén
  • fizetés nélküli szabadság és szülési szabadság kérdésköre
  • egyszerűsített foglalkoztatás és személyi jövedelemadó 
  • jár-e munkába járás költségtérítés a feladatban leírt extrém, de mégis igen életszerű esetben
  • SZOCHO fizetési kötelezettség a fenti esetben

 

Részletes összefoglalóért kattintson ide

 

 

Share Everywhere

Lépjünk kapcsolatba
 
Ügyfélszolgálatunk száma: +36 1 450 2210
Központi telefonszámunk: +36 1 465 5100