Virtuális intézménylátogatáson az Emberi erőforrás-tanácsadó szakos, nappali hallgatók.
A NEXON és az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet (ELTE PPK FTI) közötti megállapodás keretében május 6-án virtuálisan fogadtuk az Emberi erőforrás tanácsadó (MA) szakos, nappali hallgatókat.
Mivel a személyes találkozás még idén sem tudott megvalósulni, ezért virtuális NEXON-bejárást és tudásátadást szerveztünk.
Teams meeting keretében a NEXON belső munkavilágának hangulatát és értékeit bemutató videók után vezető munkatársaink – érzékeltetve jelenlegi munkakörükhöz vezető karrierútjuk fontosabb állomásait – élő adásban vázolták saját területük főbb tevékenységeit, figyelembe véve az emberi erőforrás szakos hallgatók érdeklődését.
A május 6-i virtuális gyakorlaton több mint harminc nappalis hallgató vett részt, a levelező évfolyamosokat pedig május 15-én, szombaton „látjuk vendégül”.
Előadóink és témáik:
- Mezriczky László: Partneri igények feltárása (pontosan látni/érzékelni a vevői igényeket)
- Geibingerné Balassa Anita: A szolgáltatástermék fejlesztése és tesztelése (a feltárt igények szerint szolgáltatástermék létrehozása és ellenőrzése)
- Haris Zsuzsanna/Dian Gergely: NEXON-megoldások (mi van a csempék mögött)
- Glatt Andor/Hajdú Szilvia: NEXON-megoldások bevezetése és támogatása (milyen módon segítjük szolgáltatástermékeink bevezetését és használatát)
- Kenedli Szilvia/Sárközi Péter: Bérszámfejtés megvalósítása (outsource Budapesten és a vidéki irodákban)
- Bogdán Szilvia: NEXON, mint munkáltató (HR folyamatok és rendszerek a munkavállalói életcikluson keresztül, ezen belül toborzás, onboarding, képzés, közösségépítés és karrier)
- Henczi Lajos: szervezés, felvezető, moderálás
Az intézet szervezésért felelős munkatársa, Dunás-Varga Ildikó – megköszönve a NEXON által biztosított lehetőséget –, hozzánk intézett levelében annak a véleményének adott hangot, hogy: „Nagy örömmel láttam, milyen igényes és tartalmas orientációs alkalmat nyújtanak a hallgatóknak”.