Skip to main content

Sajtófigyelés 2. hét

Elfoglalt? Lemaradt az elmúlt hét HR- és IT-híreiről? Képbe hozzuk!

Számos vállalatnál a cafeteria általában vagy az Erzsébet-utalványt, vagy a bérletet, esetleg a SZÉP-kártyára járó összeget jelenti. A legkedvezményesebb, adómentes körben a sportutalvány értékhatár nélkül adható, míg a lakáshitelek tőketörlesztését akár évi ötmillió forinttal is támogathatják a cégek. A vállalatok általában az év első heteiben kérdezik meg a dolgozókat, mire szeretnék elkölteni a béren kívüli juttatásokra szánt éves keretüket.


A munkáltatói márkaépítés alapja a hitelesség és a pozitív munkavállalói élmény. Ezek adják meg az elkötelezettség alapját. A munkahelyi stressz rombolja az elkötelezettséget, illetve a munkáltató vonzerejét; ez az alapvető összefüggés az munkáltatói márkaépítés és a munkahelyi stressz között, hiszen az Employer Branding pont az elkötelezettségért és a munkaerővonzásért száll síkra. Az Employer Branding munkahelyi stressz ellen is hatékony.


A kormány újabb foglalkoztatást segítő programokat indít az év első felében, elsőként a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába című segítő program kezdődik el. A kormány tervei között szerepel még a gyakornoki program kibővítése a szakképzettséggel rendelkező pályakezdők támogatása érdekében, valamint a rugalmas foglalkoztatási formák és munkaszervezési módok bevezetése is.


2015. szeptember-novemberben a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 273 ezer fő volt, 118 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 6,2 százalékra mérséklődött. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 65,0 százalékra emelkedett, a férfiak foglalkoztatási mutatója nagyobb mértékben javult. 2015. szeptember-novemberben az egy évvel korábbihoz képest a foglalkoztatottak létszáma 2,8 százalékkal magasabb, 4 millió 273 ezer fő volt.


A december 29-én megjelent 454/2015. Kormányrendelet tartalmazza az új, 2016-ra érvényes minimálbér értékét. A havi minimálbér idén 111.000 Ft lesz. Az ehhez kapcsolódó új juttatási keretek a következők.


Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) átalakítása; a kormányzat az idén újabb átfogó módosításokat tervez, a változások egyaránt érintik a hatóság szervezetét és a hivatal munkáját. Az egyik legfontosabb újítás, hogy NAV-kirendeltségek nyílnak a kormányhivatalokban. Az ehhez szükséges lépéseket március végéig határozza meg a kabinet, s az elképzelés - feltehetően - már az idén megvalósul.


2016-ban két 4 napos és három 3 napos hosszú hétvégénk lesz, két szombaton kell majd dolgoznunk. Idén vasárnapra esik május 1. és október 23., augusztus 20. pedig szombatra.

Share Everywhere

Contact us
 
Customer support phone: +36 1 450 2210
Central phone: +36 1 465 5100