Skip to main content

NEXON a közigazgatásban

A közigazgatásban dolgozó munkavállalók, vezetők és HR-munkatársak számára is elérhetőek már az új generációs kényelmi és költségkímélő e-HR-megoldások.

A NEXON a magyar piacon olyan egyedülálló megoldást kínál a közszféra számára, amellyel elérhetővé teszi költségvetési intézmények speciális szabályaira szabott piacvezető humánerőforrás-gazdálkodási rendszerét, újszerű felhasználói élmény biztosítása mellett.

NEXONihr – költségvetési intézményekre optimalizált, integrált humánerőforrás-gazdálkodási megoldás

 

A rendszer biztosítja a közalkalmazotti, köztisztviselői, kormánytisztviselői jogviszonyban illetve hivatásos állományban foglalkoztatottakra vonatkozóan előírt alapnyilvántartást, köztük besoroltatáshoz szükséges adatok nyilvántartását. Biztosítja a kinevezésre kerülő dolgozók besorolását, a megállapításra kerülő illetmények automatikus meghatározását, valamint az átsorolásokat. A Központosított Illetményszámfejtési Rendszerhez (KIRA) készült integrált megoldásunkkal a NEXONihr-ben kezelt személyügyi és szervezeti adatok elektronikusan átadhatóak a Kincstár felé. Az integrációval elkerülheti a duplikált adatrögzítéseket. A kétirányú integrációval a Kincstár által számfejtett adatok betölthetők a rendszerünkbe, amely lehetővé teszi riportok elkészítését mind a számfejtett, mind a HR-adatok tekintetében, továbbá a bérjegyzékek elektronikus kezelését. Gazdálkodó rendszerek felé is biztosított az integráció. A KIRA-ból visszakapott adatok alapján, akár előzetes költségfelosztással előállítható a főkönyvi tényfeladás. A NEXONihr használatával elérhetővé válik a törvényi előírásoknak megfelelő, 1+3 éves időszakra történő kötelezettségvállalás kezelése, követése és részletes analitikája. Az integrált működés következtében a HR vezető számára elérhető adatok alapján, valódi létszám és bérkeret gazdálkodás valósítható meg.

Új e-HR élmény a közigazgatásban

A NEXON új generációs e-HR-megoldása egy munkavállalói és vezetői önkiszolgáló portál. Képes egyszerűsíteni, pontosabbá és papírmentessé tenni az adminisztrációt úgy, hogy közben új lehetőségeket teremt az intézményi belső kommunikációban is. Innovatív módon segít bevonni a munkatársakat a HR-folyamatokba. A webes alapú rendszerben munkavállalók és vezetők bárhol, bármikor olyan önkiszolgáló HR funkciókat érhetnek el, mint:

  • Személyes adatok megtekintése, és változási kérelmek kezelése: A munkavállalók megtekinthetik a rendszerben nyilvántartott saját HR adataikat, mint címek, igazolványok, TAJ- és adóazonosító jel, hozzátartozók adatai. Az adatváltozási igényeket leadhatják a HR terület felé.
  • Munkavállalói adatokkal kitöltött formanyomtatványok: A portál lehetőséget biztosít a szervezet által gyakran használt HR-nyomtatványok, nyilatkozatok elektronikus megjelenítésére, és az ehhez kapcsolódó munkafolyamatok támogatására. A nyomtatványok a munkavállaló ismert alapadataival feltöltött formában jelennek meg a felületen.
  • Elektronikus jelenléti ív, távolléttervezés, szabadságigénylés: A munkavállalók könnyen átlátható grafikus felületen kezelhetik a jelenléti ívet, megtervezhetik távollétüket és leadhatják vezetőik felé a szabadságigényeket.
  • Animált szervezetábrázolás: Ezzel a lehetőséggel mindenki megtekintheti a szervezet felépítését és megmutatjuk, hogy ki, hol helyezkedik el a szervezeten belül. Szervezeti és dolgozói elérhetőségi információk, fényképek, keresési lehetőségek támogatják a belső kommunikációt.
  • Vezetői riportok: A vezetőket mindig a számukra legfontosabb, előre összeállított adatokból készített riportokkal támogatjuk.

Változtassa a HR-t értékteremtő egységgé!

A NEXON korszerű megoldást nyújt az új trendekre és kihívásokra legújabb HR-fejlesztéseivel, e-HR-megoldások új generációjával. A megoldásaink felhasználói élményt, modern IT-technológiát, magas szintű adat- és információbiztonságot kínálnak, mindemellett szerepkörökhöz rendelt felületeket és megnövelt HR-funkciókat szolgáltat. Ezzel az alkalmazással mindenki a lehető legtöbbet hozhatja ki az idejéből. A NEXON Központosított Illetményszámfejtési Rendszerhez történő integrációja biztosítja a HR-folyamatok hatékonyságának javulását, sztenderdizálást, gyorsítja és egyszerűsíti a munkavégzést. Az önkiszolgáló rendszerek alkalmazásával a munkavállalók is bevonhatóak a HR-folyamatokba, javul a belső kommunikáció és a HR üzletet támogató funkciója.

 

(A cikk az Infotér 2015 kiadványban jelent meg.)

 

Share Everywhere

Contact us
 
Customer support phone: +36 1 450 2210
Central phone: +36 1 465 5100