Több E-t adunk! A NEXON november 18-án, a Várkert Bazárban rendezte meg szokásos éves konferenciáját, amelynek központi témája a HR és a digitalizáció kapcsolata volt.
A mobil eszközök, a közösségi média és az elektronikus megoldások az utóbbi pár évben nem csak szociális kapcsolatainkat alakították át, hanem megváltoztatták egész gondolkodásmódunkat.
Konferenciánk célja évről-évre, hogy új nézőpontot mutassunk vendégeinknek saját munkájukkal, saját területükkel kapcsolatban. Előadásainkban bemutattuk a legújabb HR-megoldásokat övező aktuális kérdéseket, a működési környezetet, a jogszabályi hátteret és a kapcsolódó generációs igényeket. Ocskay Szilárd, társaságunk ügyvezetője a jelenlegi változásokat legalább olyan forradalminak tartja, mint amilyen 30 évvel ezelőtt a személyi számítógépek megjelenése volt. A NEXON akkor tette le az IT-alapokon nyugvó bér- és humánügyvitel alapjait, ami ma már teljesen magától értetődő a piacon. Minden eszköz, minden megoldás, ami ma még újdonság, rövid időn belül már evidencia és elvárás lesz.
Első előadónk, Gulyás Róbert (Miniszterelnökség, Kormányablakokért Felelős Helyettes Államtitkárságának képviseletében) a közigazgatás szempontjából járta körbe a témát. A köz- és a magánszféra működési modellje és céljai közt megfigyelhető párhuzam: közelebb kerülni az ügyfélhez.
A NEXON képviseletében Lovas Zoltán (termékfejlesztési és szolgáltatási ágazati igazgató) és Hunyady Lajos (értékesítési menedzser) a bér- és humánügyvitelben használatos e-megoldásokat mutatta be NEXON_PORT szoftverünk segítségével. A papírmentes iroda megvalósításához két út vezet, az egyik, amikor egyáltalán nincs is nyomtatás az ügymenetben, a másik, amikor ugyan elkerülhetetlen a papír használata, de az irattározás egy elektronikus megoldással egyszerűsíthető. „Szituációs játékunk” keretében az előadást Hegedüs Gábor (elektronikus hitelesítéssel foglalkozó NetLock), Hortobágyi Ágoston (elektronikus archiválással foglalkozó DO-Q-MENT), valamint Izbéki Csaba (a felhő specialista IBM) szakmai prezentációi színesítették, akik a technikai háttér mellett a megoldások biztonsági és törvényi megfelelősségéről tartottak bemutatót.
Közelebb kerülni az ügyfélhez!
Idén vendégeink közt köszönthettük Jakabné Kerekes Csillát a TESCO képviseletében. A vállalatnál nemrégiben került bevezetésre társaságunk cafeteriaszoftvere, a szakember ennek folyamatáról, és a rekordidő alatt lezajlott nyilatkoztatásról beszélt a résztvevőknek.
A NEXON Akadémia látogatói számára ismerősen csenghet dr. Dudás Katalin neve. A munkajogász konferenciánkon a HR-rendelkezésére álló informatikai eszközökben és megoldásokban rejlő érdekességekről, az elektronikus kommunikáció jogban történő szerepéről és jelentőségéről beszélt.
Szakmai programunk záró akkordja az Alföldi Zoltán által „levezényelt” HR-IT kerekasztal-beszélgetés volt, középpontban a digitalizáció térnyerésének előnyeivel és hátrányaival, valamint az egyre jobban érzékelhető generációs különbségekkel. A szakemberek egyetértettek abban, hogy az elektronikus megoldásokat egyre nagyobb számban kell bevonni a mindennapokba, a toborzásban azonban a személyes benyomás talán soha nem lesz semmivel sem helyettesíthető. Azoknak a vállalatoknak, akik nem elég attraktívak, nem tanulnak meg a fiatalabb generáció nyelvén, az ő általuk használt csatornákon kommunikálni, azoknak jelentős nehézségekre kell számítaniuk a jövőben a toborzás során. A beszélgetés résztvevői: Kéri Viktor (TESCO), Rozman Richárd (NEXON), Kovács György (Flextronics), Hegedüs Gábor (NetLock), Izbéki Csaba (IBM).
GALÉRIÁNK MEGNYITÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!
Az idei Országos Bérügyviteli Bajnokság eredményhirdetése előtt, dr. Szabó Péter, a Kodolányi János Főiskola rektora különleges bejelentést tett. A főiskola és a NEXON sikeres együttműködés nyomán vállalatunk a KJF kihelyezett tanszéke lett, illetve a következő címeket adományozta munkatársainknak:
- Ocskay Szilárd, a NEXON ügyvezető tulajdonosa címzetes főiskolai docens
- Szücsy Márton, a NEXON Akadémia igazgatója címzetes főiskolai docens
- Ménesi Gizella, a NEXON rendszerszervezője címzetes főiskolai docens
- Dr. Henczi Lajos PhD., a NEXON Akadémia szakmai vezetője, címzetes főiskolai tanár
Végül, de nem utolsó sorban kihirdetésre kerültek az Országos Bérügyviteli Bajnokság 2015. évi versenyének nyertesei és aláírásra került a jövő évi verseny megrendezésére vonatkozó megállapodás.
A konferencián a PIXRATING segítségével vendégeinket az eseményről, szolgáltatásainkról, a felhő alapú szolgáltatásokról és a papírmentességről kérdeztük. A válaszadók 75%-a ötcsillagosra értékelte konferenciánkat, 25% négycsillagosra. 70% pozitívan viszonyul a felhőben történő adattároláshoz, és csupán 3,5% nem bízik benne. A papírmentesség a cégek 61%-nál aktuális kérdés, és csak 3,5%-nál nem az.
Köszönjük vendégeinknek, hogy ezen a napon is a NEXON-t választották!
Attachment | Size |
---|---|
nexon_konferencia_ebook_15.pdf | 960.96 KB |