Elfoglalt? Lemaradt az elmúlt hét HR- és IT- híreiről? Képbe hozzuk!
A „Work Smart, Work Mobile” címmel kiadott tanulmánysorozat második része a mobil munkavégzés növekedésének speciális aspektusait vizsgálja. A menedzsment a növekvő számú mobil munkavállaló esetében is mérni szeretné az eredményeket, a kérdés az, hogyan?
Munkaidőn kívül is készenlétben állnak a magyar munkavállalók: a Randstad 2015. évi második negyedéves Workmonitor kutatása szerint a megkérdezettek 63 százalékától elvárja a főnöke, hogy a szabadidejében is elérhető legyen. Ez magasabb a globális átlagnál.
A márkaépítés történetének új fejezetét írjuk, a "közösségi koncepció" az új irány. A közösségi koncepció pedig számos ponton újraértelmezi a márkakommunikáció alapjait. A fogyasztók már nem arra kíváncsiak, hogy a márka mit mond magáról, hanem arra, hogy a közösség, amelyhez tartoznak, mit mond a márkáról. A HR az új marketing.
Az Európai Unió munkaerőpiaca elkezdett kilábalni a 2008-as és az azt követő eurózóna-válságból – derül ki az Eurofound jelentéséből. Tavaly a foglalkoztatottság növekedése az unióban olyan mértékű lett, amelyre 2008 óta nem volt példa, az összesített munkanélküliségi adatok pedig 2013 szeptembere óta csökkennek. Magyarországon a képzett embereket foglalkoztató, nagyobb hozzáadott értéket termelő, és ezért magas fizetéssel honorált állások csak kis arányban jöttek létre.
A Windows uralja a számítástechnikát, de a Microsoft mindig megkapta a magáét, hogy a piacvezető helyet több különböző verzióval szerezte meg. A Windows 10 azonban elég gyorsan tör fölfelé, a WinBeta hírportál jelentése szerint már több mint 50 millió gépen ez a rendszer fut.