Skip to main content

OBB 3. fordulójának tanulságai

Kiemelkedő eredményeket értek el a II. Országos Bérügyviteli Bajnokság résztvevői, pedig a harmadik forduló a szakértők szerint is nehéznek számított.

A bajnokság harmadik, on-line fordulójában 339 fő küldte be a megoldásokat. Az elérhető 100 pontból átlagosan 57-et értek el a versenyzők, de hatan 100, míg négyen 99 pontot szereztek, ami igencsak kiemelkedő teljesítménynek számít, hisz a harmadik forduló feladatai a szakértők szerint is „nehéznek” számítottak.

A forduló első, feleletválasztós feladatainak helyes megoldásából – többek között – megtudhattuk, hogy megbízási díjjal szemben adóelőleg megállapítása során költség elszámolására önálló tevékenység ellátásáért kapott díj esetén van, míg a gazdasági társaság ügyvezetésének ellátásáért kapott díj esetén nincs lehetőség. 

Ez utóbbi esetre az szolgál magyarázatul, hogy a gazdasági társaság ügyvezetésének ellátása nem minősül önálló tevékenységnek, ezért a tevékenység ellátásának díjával szemben költség elszámolása nem megengedett.  A vonatkozó törvényi normák költség elszámolására csak önálló tevékenység ellátásának díjával szemben adnak lehetőséget.

Amennyiben a megbízott költségeiről nem nyilatkozik, önálló tevékenység ellátása esetén 10 % költséghányadot kell figyelembe venni. (Nyilatkozat esetén is csak a megbízási díj 50 %-áig lehet költséget elszámolni.) 

második feladatban egy korlátolt felelősségű társaság háromgyerekes pénzügyi ügyintézőjének előző évekről járó, még igénybe nem vett szabadságát kellett kiszámítani, s megállapítani, hogy melyik napon kell először ténylegesen munkát végeznie a mamának! (A helyes megoldás szerint 2014.04.28-án.) 

Rákérdeztünk arra is, hogy   a dolgozó kérésére vagy megállapodás illetve kollektív szerződés alapján   megváltható-e pénzben az előző évekről járó igénybe nem vett szabadság? (A megoldás szerint nem váltható meg pénzben az igénybe nem vett szabadság!) 

A feladat készítői még arra is kíváncsiak voltak, hogy a példának állított háromgyerekes pénzügyi ügyintézőnk, amennyiben a fizetés nélküli szabadság utolsó napját követően azonnal nem vett volna igénybe szabadságot, akkor vajon a fizetés nélküli szabadság utolsó napjától számítva hány napon belül kellene megkezdeni az előző évekről járó, igénybe nem vett szabadság kiadását? (A megoldás szerint 60 naptári napon belül!) 

A feladatban szereplő dolgozó azonban szabadsága ideje alatt nagyon jó állásajánlatot kapott egy Rt-től, ahol 2014. március 21-én munkába kellett állnia. Ezért munkáltatójával úgy állapodott meg, hogy 2014. március 20-i hatállyal közös megegyezéssel megszüntetik a Kft-nél fennálló munkaviszonyát.

A feladat készítői azt kérték a versenyzőktől, hogy számítsák ki a munkavállaló részére 2014. március hónapra járó, a Kft. által a dolgozó kilépésekor számfejtendő bruttó jövedelmet, az azt terhelő levonásokat, munkáltatói kötelezettségeket, és határozzák meg a munkáltató által átutalandó nettó járandóságot! (Ennek pontos összege 524 438   nettó   forintra jött ki!) 

harmadik, feleletválasztós feladatsorból – többek között – megtudhattuk, hogy a készenlét esetén járó bérpótlék nem építhető be az alapbérbe, viszont a túlóradíj beleszámíthat a baleseti táppénz alapjába, és a végrehajtás során befolyt összegből először a felmerült végrehajtási költségeket kell kielégíteni! 

Az IGAZ-HAMIS kérdések közül csupán az 5. feladat adott vitára okot, amelyben azt kellett eldönteni, hogy a 2014. január 10-én született, közös háztartásban élő gyermek után – a szülők döntése szerint – az apa igénybe veheti a gyermekápolási táppénzt, akkor is, ha a gyermek után az anya gyed-ben részesül és gyed mellett munkát végez.  

A válaszadók nem voltak könnyű helyzetben mivel 2014. január 1. napjától módosult az Ebtv. 42/C. §-a, mely szerint nem jár a gyermekgondozási díj, ha a jogosult a gyermek 1 éves kora előtt bármilyen jogviszonyban díjazás   ide nem értve a szerzői jog védelme alatt álló alkotásért járó díjazást és a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban végzett tevékenység díjazását   ellenében munkát végez vagy hatósági engedélyhez kötött keresőtevékenységét személyesen folytatja. Vagyis a törvény tartalmaz olyan új kivételt, mely lehetővé teszi a GYED folyósítását a gyermek 1 éves kora előtt is – ez pedig nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony.  

Összességében elmondhatjuk, hogy a válaszadók nem voltak könnyű helyzetben, s le a kalappal azok előtt, akik vállalták ezeknek a feladatoknak a megoldását. 

Share Everywhere

Contact us
 
Customer support phone: +36 1 450 2210
Central phone: +36 1 465 5100