Skip to main content

Megvan Magyarország első bérügyviteli bajnoka

Júniusban indult el a NEXON, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) által közösen szervezett I. Országos Bérügyviteli Bajnokság, amelyre több mint nyolcszázan jelentkeztek.

A hagyományteremtő versenyre bárki benevezhetett, aki otthonosan mozog a bérügyvitel világában, emellett kellő affinitást érzett magában, hogy megmérettesse a szakmai tudását

„Az I. Országos Bérügyviteli Bajnokság jó alkalmat teremt arra, hogy a bérügyvitel láthatatlan „hősei” színre lépjenek, és a közvélemény előtt nyilvánvalóvá váljon, hogy lelkiismeretes és szakszerű munkájuk nélkül nincs sikeres vállalat, intézmény. A kezdeményezéssel szeretnénk a közvélemény figyelmét is felhívni erre a fontos, de sokszor nem kellően elismert szakmára, egyben megmérettetési és tanulási lehetőséget adni a megcélzott szakembereknek” – mondta Ocskay Szilárd, a NEXON ügyvezetője.  

A kezdetben ötszáz nevezővel, majd idővel mintegy nyolcszáz fősre duzzadt bajnokság első fázisa négy feladatsorból állt, melyeket a NEXON e-learning keretrendszerében havonta oldottak meg a versenyzők. A júniusban indult és október 20-áig tartott négyhónapos online fázisban a regisztráltak 62 százaléka oldotta meg a feladatokat; a versenyzők ez idő alatt összesen 400 pontot szerezhettek.  

Az eredmények alapján a döntőbe a legalább 303 pontot elért versenyzők tudtak bekerülni. A döntősök átlagpontszáma 327 pont volt. A bajnokságban legtöbb pontszámot elérő 100 résztvevő a NAV, a BGF és a NEXON képviselői által aláírt, szakmai kiválóságot igazoló tanúsítványt kap. 

A verseny záróakkordja a november 14-én megtartott döntő volt – ezúttal már a versenyzők személyes részvétele mellett. Erre az eseményre az online fordulóban elért összesített pontszámok alapján a legjobb harminc versenyző jutott be; a döntőn végül 28-an jelentek meg és mérték össze a tudásukat.  

Az eredményhirdetés és a díjátadás november 21-én volt, amikor is első ízben kihirdették a Bérügyvitel Bajnoka cím nyertesét, Füleki Magdolnát, emellett kiosztották az értékes nyereményeket.  

A díjakat átadta: Dr Varga Árpád a NAV külső kapcsolatokért felelős elnökhelyettese, Ocskay Szilárd a NEXON ügyvezető igazgatója, valamint Dr. Ferkelt Balázs a BGF általános rektor helyettese.

A bajnokság 2. helyezettje Kocsiné Almási Ágnes és az első helyezett Füleki Magdolna között csak a jobb időeredmény döntött.  

 

Díjazás 

A bruttó kétmillió forint összdíjazású bajnokság nyertesei pénzbeli, valamint tárgyi jutalomban részesülnek.

Azoknak a résztvevőknek, akik szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói és kiemelkedő eredményt érnek el a versenyben, a NEXON ösztöndíjat, továbbá féléves gyakornoki munkahelyet biztosít.

A bajnokságban legtöbb pontszámot elérő száz résztvevő emellett a NAV, a BGF és a NEXON képviselői által aláírt, szakmai kiválóságot igazoló tanúsítványt kap. 

Share Everywhere

Contact us
 
Customer support phone: +36 1 450 2210
Central phone: +36 1 465 5100