Skip to main content

Újabb sportágat karolt fel a NEXON

CSR tevékenysége részeként a Kerékpáros Sport Világszövetsége (UCI) által nemzetközileg is bejegyzett Euro One - Cube Team hivatalos támogatója lett a NEXON.

A Euro One - Cube Team Magyarország első profi mountain bike (MTB) csapata, mely tudásban, valamint a szponzorok segítségének köszönhetően felszerelésben is megállja a helyét a nemzetközi mezőnyben. A támogatóknak köszönhetően ez a gárda olyan lehetőséghez jutott, amely csak kevés versenyzőnek adatik meg ebben a sportágban. Ezt bizonyítja az is, hogy számos kelet-európai országnak még nincs profi csapata.

A NEXON az üzleti sikerek elérése mellett célként tűzte ki maga elé a sport és a kultúra támogatásában való szerepvállalást, ezért is örülünk, hogy az Euro One - Cube Team szponzorációjával közvetve hozzájárulhatunk a hazai kerékpársport fejlődéséhez.

BEIGAZOLÓDOTT VÁRAKOZÁS

Az Euro One – Cube Pro MTB Team névvel regisztrált csapat 2010-ben négy versenyzővel kezdte meg profi pályafutását: Bogár Gábor (35), Csielka Márk (19), Juhász Zsolt (20) és Szatmáry András (20). Ahhoz, hogy 2010-ben eredményesen szerepeljenek, a tagoknak minél több világversenyen kell pontokat szerezniük, mert a versenyzők egyéni eredményeinek összesítése adja a profi csapatok rangsorát.

Az elmúlt hónapokban a csapat, 77 világranglista pontot gyűjtött. Ezzel a csapatok világranglistáján, a 44. helyen áll, ami tudván, hogy új bejegyzésű csapatról van szó, több mint kiváló. A Team legeredményesebb versenyzője Juhász Zsolt, egymaga 44 pontot szerzett. Zsolt legközelebbi nagy megmérettetése az idén Izraelben megrendezésre kerülő Európa bajnokságon lesz, ahol a magyar színeket fogja képviselni U23-as korosztályban. Itthon a csapatnak pedig, július 18.-án Pilisvörösváron a Magyar Nemzeti Bajnokságon lehet majd szurkolni.

Share Everywhere

Contact us
 
Customer support phone: +36 1 450 2210
Central phone: +36 1 465 5100