Skip to main content

Gyömrői önkéntes tűzoltók a borsodi árvíznél

A NEXON is hozzájárult, hogy elindulhassanak az önkéntesek

A Gyömrői Polgárőr Egyesület önkéntes tűzoltó csapata a május közepi áradásnál is ott volt Edelényben szivattyúzni, homokzsákokat pakolni, meg amire éppen szükség volt.

Június 4.-én újra hívták őket, mert szükség van a rendelkezésre álló két nagy teljesítményű szivattyúra és hozzá az áramfejlesztőre, hogy az átszakadt töltés miatt a városba ömlő víztől minél több értéket óvhassanak meg. Ötszázezer forint hiányzott az induláshoz, amit az önkéntes tűzoltók a szállításhoz és a szivattyúk üzemeltetéséhez szükséges üzemanyagra fordítanak, illetve a küldetés után megmaradó összegből segélyszállítmányt indítanak a helyszínre. A hiányzó összeg az adományozók jóvoltából hamar összegyűlt, amihez a NEXON is hozzájárult.

A csapat, akik fizetés nélküli szabadságon levő önkéntesekből áll, végül a katasztrófavédelemmel és önkormányzatokkal történt egyeztetés után Edelény helyett tovább lett irányítva a szintén borsodi Sajóecsegre (Edelény és Miskolc között félúton), ahol szintén rossz a helyzet, a lakókat segítik kitelepíteni, valamint szivattyúzás és áramfejlesztés a feladatuk.

Share Everywhere

Contact us
 
Customer support phone: +36 1 450 2210
Central phone: +36 1 465 5100