Skip to main content

Adományozói díjat kapott a NEXON

Évente körülbelül 40 milliárd forintot fordít az üzleti szféra a civil szervezetek támogatására. A Magyar Adományozói Fórum negyedik éve díjazza a legkiemelkedőbb üzleti adományozókat, kkv kategóriában idén a NEXON nyert.

A Magyar Adományozói Fórum kizárólag objektív szempontok alapján vizsgálja a hazai vállalatok karitatív tevékenységét. A Legkiemelkedőbb Üzleti Adományozó Díjat az a szervezet nyeri el, mely a legtöbbet fordítja jótékonykodásra.

„A vállalatok 2/3-a jótékonykodik. A civil szférának juttatott támogatás értéke évente körülbelül 40 milliárd forint, érdekesség azonban, hogy ez meglehetősen koncentrált: az összeg jelentős részét csupán néhány vállalat adja– mondta el a díj kapcsán dr. Molnár Klára, a Magyar Adományozói Fórum igazgatója. – Mi azonban nem csak a nagyokat szerettük volna elismerni, hanem azokat a szervezeteket is, amik nettó árbevételükhöz viszonyítva a legtöbbet szánják nemes célokra, ezért ezeket a vállalatokat is díjaztuk.”

A pályázaton elindult magyar kis- és középvállalatok közül összértékben a legtöbb adományt a humánügyviteli szoftvereket gyártó NEXON adta az elmúlt évben. A korábban a CSR Hungary Díjat is elnyerő vállalat pénzadományként 1 925 000 forintot osztott szét az egészségügyi ellátás, az oktatás, a kultúra és a területfejlesztés támogatására, míg 24 404 100 forintnyi természetbeni adománnyal támogatott oktatási intézményeket. Ennek keretében a NEXON oktatási céllal szoftvereket biztosított a Szegedi Tudományegyetem, a Károly Róbert Főiskola, a Pécsi Tudományegyetem és a Budapesti Gazdasági Főiskola számára, ez utóbbi intézményben a vállalat szakemberei oktatói munkát is vállaltak.

„Hosszú távon, előre megtervezett stratégia alapján támogatjuk a különféle intézményeket, szervezeteket, és adományozási tevékenységünk kizárólag rájuk összpontosul annak érdekében, hogy valóban hatékonyan tudjunk együttműködni” – magyarázza Ocskay Szilárd, a NEXON ügyvezetője.

A nettó árbevétel százalékos arányában mérve a legtöbb adományt tavaly a Bringóhintó Kkt. nyújtotta, míg a NEXON ebben a kategóriában  a második helyezett lett.

Share Everywhere

Contact us
 
Customer support phone: +36 1 450 2210
Central phone: +36 1 465 5100