Skip to main content

Jótékonyha NEXON módra!

 

Lezajlott az adventi Jótékonyha sütésünk az Élelmiszerbank szervezésében.

A tavalyi sikeres, közös jótékonysági főzésünket követően a nagy számú részvételnek, érdeklődésnek köszönhetően ezúttal az Élelmiszerbank karácsonyi jótékonysági süteménysütéséhez csatlakoztunk! Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy szívesen vesznek részt munkatársaink társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos vállalati programokban, a magukénak érzik a NEXON CSR tevékenységét.
Az ügyvezetés örömmel állt a kezdeményezés mellé, a program megvalósításának anyagi támogatása mellett fél nap távollét biztosításával bátorították a részvételi szándékot.

Mit gondolnak, hány linzert sütöttünk a rászolulóknak?
Több, mint 1200 darabot! A hét összetevő mellett a tésztába csempésztünk egy kis nexonos fűszert is, amitől szerintünk igazán speciálisak lettek a süteményeink.
A közös sütés előtt bejártuk az Élelmiszerbank raktárát, megtudtuk, hogy a termelésben és a háztartásokban mekkora felesleg termelődik és, hogy az élelmiszermentés egyik fontos kísérője az ökológiai lábnyom csökkentése, a környezetvédelem, mert e kettő bizony együtt jár!

A nexonos sütemények már tegnap szétosztásra is kerültek a kiskunmajsai Baptista Menedék Szolgálat által.

Néhány hangulatkép:

NEXONTEAM

Jótékonyha_NEXON

Jótékonyha

Share Everywhere

Contact us
 
Customer support phone: +36 1 450 2210
Central phone: +36 1 465 5100